Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1990 (Veszprém, 1990)

Női fehérneműk a XIX. század végén és a XX. század elején

NÖI FEHÉRNEMŰK A XIX. SZÁZAD VÉGÉN ÉS A XX. SZÁZAD ELEJÉN „Sámlit teszek a lábod alá, Úgy nézek a szoknyád alá ..." A népdalban a legény e szavakkal szólt a lányhoz. Arról azonban már semmiféle felvilágosítást nem tartalmaz a dalszöveg, hogy mit is láthatott a legény a múlt században, századunk elején egy leány szoknyája alatt. Azt biztosan mondhatjuk, hogy nem a ma divatos alsóneműket. A századforduló táján — különösen falun és a szegényebb néprétegek körében — a bugyogó viselete még nem volt általánosnak tekinthető. A fehérnép bő alsószoknyát, hosszú inget hordott a ruha alatt. Egy korábbi időszakban ezekkel az alsóruhákkal megegyező szabású fehér vászonviselet volt általánosan elterjedve — erre utalnak a „fehérnép, fehércseléd, vászoncseléd" kifejezések is —, mely a színes öltözék megjelentésével nem tűnt el teljesen, hanem az újdivatú ruha alá szorult. Az ingnek két fő változatát ismerjük. Az egyik típus, mely többnyire lenvászonból készült, elöl gombolással záródik. Rövid ujjat is szabtak hozzá, de azt mindig valamilyen finomabb anyagból. Ennek oka feltehetően az, hogy a házi szövésű lenvászonból szabáskor csak téglalapokat vágtak, így nem keletkezett veszteség. Az ujj szabásrajza viszont nem téglalap alakú, gazdaságosan nem szabható, ezért inkább maradék anyagot használtak erre a célra. Az ing fölé még egy kis fehér, dúsan hímzett mellénykét, úgynevezett pruszlit öltöttek magukra, s csak ezután következett a réklinek nevezett gallér nélküli blúzszerű felsőruha. Az ing másik fajtája a hosszú, kerek nyakkivágású, slingeléssel szegett, vállon gombolódó lepedővászon kombiné. Efölött pruszlit nem viseltek. Olyan változata is létezett, melynek csak keskeny, gombnélküli vállpántja volt, de ezt inkább a fiatalok kedvelték. Lefekvéskor az inget legtöbbször le sem vetették, abban tértek nyugovóra. Reggel kevesebb gond volt az öltözködéssel: csak felkanyarították az alsószoknyát, szoknyát, magukra kapták a réklit, felkötötték a kötényt, s mehettek dolgukra. A szoknya alá mindig alsószoknyát vettek, anyagi helyzettől függően drágább, vagy olcsóbb anyagból. A fiatal lányok - különösen ünneplő ruhájuk alá — ezerráncú, tenyérnyi széles gyári madeira-csipkével, vagy kézi hímzésű szegéllyel ellátott fehér sifon, vagy gyolcs alsószoknyát vettek fel. Télen a fehér alsószoknya alá még egy melegebb is került. Az alsószoknya hossza vidékenként változott. Volt, ahol az számított szépnek, ha egy kicsit kilátszott a széle. Más helyen meg éppen rosszalták az ilyet; Somló-