K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 1992/2. (Veszprém, 1992)

BÍRÓNÉ SEY KATALIN - GABLER DÉNES - GÁSPÁR DOROTTYA - H. KELEMEN MÁRTA - K. PALAGYI SYLVIA - MARÓTI ÉVA - REGÉNYE JUDIT - RITOÓK ÁGNES - SZABÓ KLÁRA - VÖRÖS ISTVÁN: A balácai villagazdaság főépületének pincéje

lehet. Újabban Pannoniából, Aquincumból is ismertté vált egy késő - Antoninus - Severus korra keltezhető, aljtöredékekből álló csoport.

43 A balácai 25. ábra 6-os darab tojásdad hasa, egyenes, szegletes talpgyűrüje az athéni, II. századi - III. századi elejére keltezett rétegekből származó darabokkal

44 mutat formai egyezést. A pince amphoráinak legnagyobb részét az a 12 teljes, ill. hiányos amphora alkotja, amelyek a méretbeli különbözőségek ellenére azonos formához tartoznak. Az amphorak együttes jellemzője a tölcséralakú szájperem, a nyaktoroknál induló rövid, ívelt könyökű kerekded ill. enyhén szegletes átmetszetű fülek, a tojásdad, lefelé enyhén bővülő has és a rövid gombvégződés. A méretek szerint a 24. ábra l-es jelenleg 68,4 cm magas (eredetileg cca. 75 cm lehetett) és a 64 cm magas 24. ábra 8-as amphora volt a legnagyobb. A 23. ábra 5-ös, 37,5 cm magas amphorát kivéve, a többi a 41-53,5 cm-es nagyságrendbe tartozik. A 24. ábra l-es és 6-os amphorak, amelyek formájukban és méretükben a Dr.6 B típusú amphorákkal egyeznek meg, nem viselnek bélyeget. Ennek három oka lehetett; 1. mindkét amphora pereme hiányos, 2. nem minden amphorát bélyegeztek, 3. a Hadrianus utáni időszakban készültek. A két amphora színe és anyaga eltérő. Az 1. számú vörösesbarna, durva-sprőd felületű, míg a 6. számú narancsosbarna színű, anyaga finoman iszapolt, felülete fényes, simított, de a perem és a fülek láthatóan más összetételű anyagból készültek. Valószínű, hogy a két amphora két különböző műhelyből került ki. A kisebb amphorak közül a 23. ábra 3-as, 7-es és a 24. ábra 6-os számú amphorak a formai kivitelezés és a technika tekintetében a 6. számú amphorához állnak közelebb. A három amphora színe hasonló, testük simított felületű. A rövidebb perem és a nagyobb fülnyílás ellenére a 23. ábra 4-es amphora is e csoporthoz tartozik, míg a 23. ábra 5. számú, legkisebb amphora, bár formai kivitele azonos, fehéressárga színe és valószínűleg anyagának más összetétele miatt egy másik csoportba tartozik. A 24. ábra 2-es, 5-ös, 25. ábra 1-2-es amphorak felületén nincs besimítás, a peremük is más, amennyiben a perem, aljának enyhe kiemelésével elkülönül a nyaktól, ún. szalagperemet alkot, vagy mint a 24. ábra 5-ös amphoránál, a kissé ívelt oldalú tölcséres perem enyhe beugrással válik el a nyaktól. A csak töredékekben megmaradt 24. ábra 7-es amphora a 2. csoporthoz tartozhatott. A 12 amphora közül 7 darabon találtunk karcolt feliratot. Az amphorak eredeti felületének hiányossága miatt a karcolt feliratok szövegét csak részben lehet látni. A 24. ábra 2-es és 5-ös amphorákon maradt meg legtöbb a feliratból, ezek 4 sorból állnak: a 2. és a 4. sor súlyadat, a 3. sor a „testa" szó, míg az 1. sor, amely valószínűleg a tartalmat ill. az előállító helyet nevezhette meg, hiányos vagy bizonytalan olvasatú, az egyiken VL, a másikon LV található. Hasonló ezekhez a 24. ábra l-es amphorán látható VLX(?) karcolat. A 23. ábra 3-as amphorán lévő másik karcolat, az ... 1ST felirat akár [H] IST(rici)-nek is olvasható. A 24. ábra 8-as amphora egyik füle mellett található AEP ... S felirat feltehetően egy nevet tartalmaz. Az amphorak formailag a Dr.6B típusú olajosamphorákhoz

45 állnak legközelebb. A Dr.6B amphorákat Eszak-Itáliában készítették, legnagyobb gyártóhelyük Istria volt, ahol több műhely is működött. A különböző műhelyekre az amphorákon található bélyegek alapján következtetünk. A bélyegek szerint Pannoniába főleg az istriai olajtermelő birtokokról szállítottak olajat. Legismertebb birtokos a senatori rangú Caius Laecanius Bassus

46 volt, akinek amphorakészítő műhelye a Pola közelében lévő Fazanában működött, jelenlegi ismereteink szerint Tiberius korától a 70-es évek végéig. A műhely az ifjabb Laecanius kevéssel 78 előtt történt elhalálozása után császári tulajdonba került, amint azt P. Baldacci amphorabélyegek elemzése révén feltételezte. A műhelyben készült amphorak peremén 2 bélyeg volt, az egyik fül felett az officinator vagy villicus neve, középen a tulajdonos, C. Laecanius Bassus ill. a Flavius kortól kezdődően a császár neve volt.