K. Palágyi Sylvia szerk.: Balácai Közlemények 1989/1. (Veszprém, 1989)
K. PALÁGYI SYLVIA: A balácai villagazdaság alaprajza az újabb megfigyelések tükrében
vei keretezett világos folt a római halomsírra, a Likas dombra. (Nem a Likacs domb!) Az innen induló világossal közrefogott sötét sávban ismét egy utat, a villagazdaságot a temetkezőhellyel összekötő utat sejthetünk. A térképen ábrázolt elszíneződésekből további összefüggések egye'ore nem adódnak. Az Intézet 1955-ös felvételén kirajzolódik a villa körítőfalának D-i falrészlete, a Rhé Gy. által is ismert XII. épület maradványával. Az országúttal párhuzamosan, az 195l-es felvételen látott sötét sáv viszont világosabb és sötétebb csíkokra tagolódott. 14 A Földmérési és Távértékelési Intézet 1976. augusztusában készült felvételén a D-i körítőfal jól látható, sőt a Ny-i, folyosószerűen kialakított fal részlete is. (8. ábra) Az 1986. áprilisi légifelvétel a Ny-i körítőfalat csak sejtetni engedi, viszont a D-i körítőfal ill. a XII. épület itt is jól látszik. 14 a (9. ábra) A balácai ásatásokkal egyidejűleg a villagazdaság feltételezett területén terepbejárásokat folytattunk. Már 1980-ban felfigyelhettünk a növényzetben hosszan futó, keskeny sávokra, amelyekből falakra következtethettünk. Az egyik ilyen elszíneződés ill. növényzetritkulás az I. épülettől keletre volt látható, kb. a főépület délkeleti sarkával egy magasságban indult és egészen a középkori templomig tartott, majd onnan nyugat felé fordult. Mivel a 2000-ig tervezett balácai ásatási-bemutatási program keretében a jelenség tisztázására, még kis kutatóárok húzásával sem volt lehetőségünk, ezért nem tudtuk biztosan, hogy római falról, árokról van-e szó, amely részben, vagy teljes egészében határmezsgyeként szolgált Nemesvámos és Veszprémfajsz között, vagy csak - a római falaktól független - határmezsgye volt. Mindenesetre ekkor vetődött fel, hogy a régészeti topográfiában közölt összesítő rajzhoz képest a villagazdaság északi fele a valóságban nagyobb lehet és az északi zárófal a középkori templom közelében haladhat. Ezzel egyidejűleg a gazdaság feltételezett keleti falától keletre, az Ányos kúton túl, római és középkori leleteket találtunk. Mindezek alapján bizonytalannak tekinthettük a gazdaság délkeleti, Rhé Gyula számára is ismeretlen lezárását. Az időközben kialakított bekötőúttól keletre, a feltételezett körítőfalon kívül tehát épületcsoportokat kereshetünk. Az 1982. év ásatási szezonjának vége felé a déli körítőfal feltételezett vonalában, mintha egymástól kb. 10 m-re futó falrészletek jelentkeztek volna. Ezek feltérképezése azonban csak a légifelvételek segítségével lett volna megoldható. Az 1986-os év, a meteorológiai szakemberek szerint is, 1976-ot és 1983-at követően 15 a legszárazabb év volt, így nem csodálkozhatunk azon, ha ennek az évnek a nyarán a volt ásatási munkások is örömmel számoltak be a lucerna hosszú kisárgult sávjairól, amelyek mint a falak feletti negatív növekedési jelenségek voltak értelmezhetők a balácai római kori lelőhelyen. Pozitív, vagy negatív növekedési jelenségeket csak két alkalommal rögzíthettünk Balácán: 1976-ban a főépülettől keletre, délkeletre és 1986 nyarán és őszén, amikor a fényképezésen túl, később felmérhettük a villagazdaság ily módon jelentkező falait. Úgy látszik, hogy a nyár és az ősz talán párásabb hónapjai sem ugyanazt a képet mutatták, mert a novemberre befejeződő felmérés a rajzon már nem tudta valamennyi falszakaszt ábrázolni, ami még a fényképeken, vagy a terepbejárásokon észlelhető volt. A talajfelszínen, szemmagasságból készített felvételekkel is megörökítettünk falakat, azonban a nagyobb egységek befogására és egyes falak összefüggésének a megértésére csak a tűzoltóság segítségével, tűzoltólétra teteiéről készített felvételekkel volt lehetőség. 16 (10-18. ábra) 1987 tavasza sok esőt hozott, s miként az várható volt.a villagazdaság falait sem láthattuk már a lucernában. A balácai falak felett elvetett lucerna, a korábbi évek kukoricája és gabonája után jobb közvetítőnek bizonyult, bár ebben az 1986-os rendkívüli szárazságnak is közre kellett játszania. Jenki Szilvia meteorológus 1976-tól kezdve összeállította az átlaghoz képest száraznak tekinthető időszakok időjárási jellemzőit. 1976-ban és 1986-ban a különösen jól értékelhető régészeti jelenségeket a bizonyíthatóan száraz nyarak idézték elő a növényzetben:
