Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1893-1894
KÁRPÁTI Kelemen: Sabariai leletek
46 cserépdarabon egy menekülő tolvajt látunk, akire hevesen uszítja kutyáját egy rövid tunikás férfiú. A kutya felett egy külön mezőben erős izomzatú, ruhátlan emberalak, alább lombos fa, és a harmadik mezőben egy szép idomú mezitelen női alak látszik, amint melléhez nyul, baljával pedig czombjait takarja. A harmadik cserépen cserlevelek, majd a másikon bachansnők, különféle állatok, a római gladiatori játékra és a venatiókra emlékeztető jelenetek képezik a czifraságokat. A nevezett temető telkén az 1893 évi munkálatok alkalmával két sirt is fedeztek fel, és mindegyik fejénél egy-egy 1.2—0.8 m. nagyságú négyszögalaku homokkő- lapot találtak. Az egyiken csak D. M betűk (Düs Manibus), a másikon olvashatatlan sorok láthatók. E sirokból több cserépurnát, egy közönséges bronzkarpereczet, egy üveg gyürüt, egy Aurelianus-féle kisebb ezüst pénzt és egy nagyobb barbár ezüst érmet ástak ki. 1894. év tavaszán a Parragvári-utcza északi végén épült ház telkén három, téglalapokból összeállitott koporsóra, több bélyeges mécsre, urnára és apróbb csuporra akadtak. A gyöngyös-utczai Szakács-féle ház és a vasúti üzletvezetőség palotája telkén szintén több római korból való tárgy került elő, melyek közül egy homokkőből faragott kézi malom és egy nagyobb virágtartó edény a legértékesebb leletek. Ez utóbbi erős, 1—2 cm. vastag falu, sárga agyagból égetett edény, magassága 55 cm., alsó öblösebb részének átmérője 5g cm., a felső kidudorodásé 47 cm. Oldalait különféle virágdiszitések borítják, a fenék peremén két, egymással párhuzamosan haladó sorban következő felirat olvasható : Q. GTIMBRIONIS FLOS (fekvő növényág). Kár, hogy nagyon megcsonkult állapotban emelték ki a faltörmelékekkel vegyes földből, de