Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1893-1894

KÁRPÁTI Kelemen: Sabariai leletek

47 szerte-szét-szórt darabjainak összeállitásából alakja mégis könnyen meg volt állapitható. Az üzletvezetőség palotájával szemben épült Batthyány Iván gróf háza, melynek pinczeásása alkalmával szintén számos, de kevésbbé érdekes római emlék találtatott. Ugyanitt akadtak egy ember és egy ló csontvázára. A csont-marad­ványok mellett elrozsdásodott zabla- és kengyeltöredéket és dárdacsucsot is találtak, melyek azonban már az ujabb kor bélyegét viselik magukon. Mindezeknél sokkal becsesebb az a felfedezés, mely mult év április havában a gyöngyös-utczai Mennyei-féle ház alapásása közben egy régi római épület romjait tárta fel. Alig kezdték meg a munkások a földmunkát, midőn mintegy 1.5 mnyi mélységben terméskövek és négyszögű lapos téglákból álló falra akadtak, mely 2.1 m. hosszúságban és o-5 m. szélességben délről keletfelé húzódott. E faltól keletre több szabálytalanalaku, lapos terméskő feküdt, nagyobb részök egy sikban lerakva, ami arra a valószinü feltevésre indított, hogy vagy valamely épület-rész padozatát képezték, vagy ami még valószínűbbnek tetszett, a ház előtt levő tér, vagy a délkeleti irányban húzódó utcza kövezetét alkották. Ez utóbbi vélemény mellett szól az a körülmény, hogy ugyancsak a mult év őszén a vasmegyei kaszinó telkén is találtak kövezett útra, melynek iránya is összeesik az emiitett kikövezett, 17 m. széles terület irányával, és kő anyaga is teljesen azonos amazéval. Mindenesetre nagy kár, hogy e két telek között lévő házak miatt egyelőre nem ismer­kedhetünk meg az egész utczával, mely pedig egyik kiin­duló pontja lehetne a régi Sabaria helyrajzát kutató munkásságnak. >

Next

/
Thumbnails
Contents