Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1893-1894

KÁRPÁTI Kelemen: Olympia múltja és jelene

II csillogó ékszereit, sorra vizsgálta az emlékeket, különös szeretettel időzvén ki-ki azon a helyen, mely szülőföldje érdemeit juttatá eszébe. Ez képe Olympiának a Kr. után váló második században ; de azért kétségen kivül áll, hogy Pausanias Olympia földjén már több évszázadról tanúskodó emlékeket látott. A mythos és az elisi papok szóhagyományai szerint Olympia már akkor ünnepelt hely volt, midőn még az ős Kronos hatalmában volt a világ felett való uralom, kinek tiszteletére az aranykorszak boldogságában élő halandók templomot emeltek azon magas hegyen, mely még ma is az ős isten nevét viseli. Zeüst szintén hálás emlékek fűzték e helyhez, hol a Kronosra mért végzetes büntetés számára a legfőbb hatalmat szerezte meg, és a hol nevelői, a crétai dactylok, futóversenynyel ünnepelték meg azt a diadalt, melyet hatalmas növendékök az ellene fellázadt titánokon aratott. Az istenek is követték példájukat, futó- és öklöző versenyre kelvén egymás között, melyben a győzelmet Apollón vitte el Hermes és Ares elől ; sőt még maga Zeüs sem tartotta méltóságán alulinak belevegyülni a versenyzők közé és sikra szállt Heraclessel. A legelterjedtebb mythos Heraclesnek, a görög nép legnagyobb nemzeti hősének, az erőteljes ember eszményképének nevéhez fűzi az olympiai versenyek eredetét. O volt az ugyanis, ki az elisiek felett kivivott diadala emlékere és apja tiszteletére Olympiában oltárt emelt és versenyjátékokat rendezett. Kimérte a versenypályát, melynek hossza (600 láb) a későbbi korban is megmaradt és a hosszuságmérés egységéül szolgált, beültette a puszta területet különféle fákkal, közöttük azon vad olajfával, melynek ágaiból fontak koszorút a győztesek homlokára.