Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1891-1892

KÁRPÁTI Kelemen: Titkári jelentés. (1891. szeptember 27.)

78 legetik a régészetnek, mint tudománynak jelsntőségét, talán éppen csak azért, hogy a midőn áldozatokról lehetne a szó, annél kényelmesebb kibúvót találjanak Pedig épp nekünk, vasmegyeieknek és szombathelyieknek nem szabad hódolnunk e felfogásnak, mert ha vannak is körünkben olyanok, kik vagy nem képesek, vagy nem akarnak arra a magaslatra emelkedni, a honnan egyesületünk nemes hivatását és feladatát kellőleg megítélhetik, bizonyára senki sincs közöttünk, akiben a szülőföldhöz kötött kegyelet fel ne ébresztené azt a nemes hiúságot, mely nem engedheti meg, hogy csökkenjen az érdeklődés, melylyel a tudós külföld épp régészeti szempontból viseltetik városunk és vidékünk iránt, s hogy azok az emlékek, melyek annyi buzgósággal, annyi áldozattal összegyűjtve büszkeségünk és az idege nek figyelmének, sőt mondhatnám irigységének, méltó tárgyait képezik, az érdeklődés hiánya és csekély anyagi áldozat miatt az elkallódás veszélyének essenek áldozatul. Hogy e veszélytől már nem vagyunk valami nagyon távol, hogy az érdeklődés hiánya és a társadalmunk körében mutatkozó közöny mily szomorú szinben tünteti fel egykor virágzó egyletünk jövőjét, mi sem bizonyitja inkább, mint azon fájdalmas tapasztalat, hogy egyletünk tagjainak száma évről-évre csökken. A mult évben egyletünk tagjainak száma részint kilépés, részint elhalálozás folytán 14-gyel kevesbedett. Uj tagokul öten iratkoztak be, ugy, hogy egyletünk a mult év végén 51 alapitó és 177 pártoló tagot számlált. Azok közül, kiket az isteni gondviselés egyesületünk kebeléből magához szólitott, sajnálattal kell megemlékeznünk Bárdossy Lászlóról, választmányunk volt tagjáról, ki egyletünk fennállása óta, annak ügybuzgó tagja és lelkes barátja volt, s akinek helyét a mai közgyűlés van hivatva betölteni Áttérvén egyletünk mult évi működésére, mindenekelőtt megjegyzem, hogy a régiségek gyűjtésében a lefolyt év nem volt valami nagyon kedvező. Oly hely, hol alapos kilátások között ásatni lehetett volna, nem kínálkozott; s igy csak azon leletek gazdagították régiségtárunkat, melyekre a véletlen vezetett. Ezek közül különösen ki kell emelnem azon évkönyvünkben is ismertetett Jupiter Impeiatort áhrázoló aranyozott sárgarézből készült szobrocskát, melyet Királyfalván találtak, s amely a királyfalvi esperes-plébános ur szives közbenjárása utján 10 forintért az egyesület birtokába jutott. E szobrocska az egyedüli, melyet jelentékenyebb szerezménynek tarthatunk; de nem kicsinylendők azon fibulák, hamvvedrek, illatszertartó edények és érmek sem, melyek a helybeli püs-