Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1891-1892

BURÁNY Gergely: A római sírfeliratok jelentősége

3 mok muzeumaiban meg van, sőt ujabb leletekkel való folytonos gyarapodásuk több vitás kérdés tisztázásához nyújt a tudós számára megbecsülhetetlen adatokat. Annak igazolására, hogy a néhány betű vagy rövidített szóval ellátott emlékektől mily érdekes dolgokat tudhatunk meg, ez alkalommal csak a feliratos sírköveket említem, a minők a régiségtárunkban is legnagyobb számmal vannak, a melyekből ismeretet szerezhetünk a régi rómaiaknak a megholtak iránti kegyeletéről, azoknak a vallási felsőbb lényekhez való tiszteletéről, az élő utódokhoz, az államhoz és társadalomhoz való viszonyáról. De ezekről is most csak általánosságban kívánunk szólni. Bármilyen volt a mérete vagy minősége a megholt teste vagy hamvai megóvására szánt síremléknek, akár csak az emlékezet felidézése volt a czélja, akár csupán egyszerű hamuvtder, sir, vagy nagyszabású sírbolt (mausoleum), gazdag díszítésű márványoltár, vagy diszités nélküli kőemlék volt, a rómaiak rendszerint fe irattal is el szokták látni. A feliratok terjedelme azonban változó volt a síremléken rendelkezésre álló hely, továbbá azok kívánsága szerint, a kik azt emelték, nemkülönben a kor és vidék szerint. De az összes sírfeliratok általános formája lényegében meglehetősen megegyező volt. A sírfeliratok eleinte igen rövidek voltak. Kezdetben a megholt neve az alanyesetben, utóbb a birtokos esetben képezte az egész feliratot. Olyan szót, vagy formulát, mely a halálesetet csak közvetve is jelezte volna, egyáltalán nem lehetett rajta olvasni. De ezen kezdetleges sírfeliratok utóbb toldalékos elemekkol kibővültek, így például felemlittetett az elhalálozott állása, foglalkozása, s a felirat igével végződött: obiit, heic situs est, heic cubat (meghalt, itt temettetett el, itt nyugszik ) A társadalmi állás felemlítése után következett lassankint a megholt kora, sírjának területe, a melyben nyugszik s egyéb mellékes értesítés.