Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1889-1890

CSUDAY Jenő: A honfoglalás éve

103 akkor sem lehetnek veszelyesek, ha nekik a szintén meggyöngült Arnulf segítséget nyújtana. Arnulf szava, ki még a magyarokkal szövetségben sem tudta a mor­vákat legyőzni, többé már nem tudta a bessenyőkkel szövetkezett Symeont visszatartani. E boszuló hadjárat pedig megelőzte a Dunán inneni rész elfoglalását. Lássuk, mikor következett ez be? Kétségtelen, hogy az Arnulffal kötött szövetség fel­bomlott akkor, mikor a magyar haza délkeleti határán az események a magyarok hátrányára alakultak. A bolgárok ellen viselt háború tehát a magyarokra csak veszedelmet hozott; mert ismét ellenségeikké tették a bessenyőket, kik előbbi hazájokból is kiűzték és arra kényszerítették őket, hogy tovább vándoroljanak. Az itt szenvedett veszteség tette szükségessé azt, hogy a magyarok a bomlásnak indult Nagy-Moraviából egy részt lefoglaljanak és igy a keleten szenvedett veszte­ségeket kárpótolják. Az „Annales Fuldenses" szerint 898-ik évben Sva­topluk két fia, Mojmir és Sventibáld között testvérharcz ütött ki. Arnulf nagyon természetesen a szomszédságá­ban kiütött harczot, mely a régi ellenség teljes legyő­zetését is vonhatta maga után, nem nézhette összetett kezekkel, annál is inkább, mert az egyik fél pártfogását is kikérte. Ez a hadjárat is egy makacs harcz képét tünteti elénk, mely még 899 és 900-ban is folytattatott, mely­nek befejezése előtt (899) Arnulí meghalt. E harcz tar­tamát ugyancsak az „Annales Fuldenses"-bői tudjuk, hol a 899—900. évre jegyzi föl a bajorok támadását a morvák ellen. Azt pedig a 898-ik évről olvassuk, hogy Arnulf császár a hozzá fordult párt támogatására a bajorok haderejét küldte. A magyarok ekkor szövetségben nem állottak. Bár a történetírók közöl többen azt érdekkel olvasnák az „Annales Fuldenses a-ben, de abban a magyarokról em­lítés sem tétetik.

Next

/
Thumbnails
Contents