Kárpáti Kelemen szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1889-1890
CSUDAY Jenő: A honfoglalás éve
73 kiterjeszkedni, hogy kimutassam, miszerint Symeon Magister még ezen dolgot illetőleg sem bir chronologiai hitelességgel. Symeon Magister a bolgár-görög háborúról ezeket mondja: „Leo császár uralkodásának harmadik évében Simon bolgár fejedelem ellenségesen támadván meg a római birodalmat — keletrómai birodalmat, vagyis a görög császárságot —, a magyarok legyőzték őt." Magát az eseménynek hitelességét, minthogy ezt egyebünnen is tudjuk, kétségbe nem vonhatjuk, csak az a kérdés, Symeon Magister mely évtől számítja Leo császár uralkodását ? Symeon Magister az előzményekben azt mondja, hogy Leo császár 88S ban lépett a trónra. Szerinte tehát a bolgár görög háború 891-ben vivatott. Ez a szám helyes, mert mini már két izben is említettem, Lakits Ferencz dr. számításai és mint más adatokból látni fogjuk, a bolgár-görög háború 89i-ben vivatott; de hibásan mondja Symeon Magister, hogy Leo császár 888-ban foglalta el a trónt, mert Leo császár 886. aug. 29-én lépett a trónra — meghalt 912. május 11-én — és ha e számhoz hozzá adjuk az általa világosan jelzett harmadik évet, akkor 889-et nyerünk, hogy ez pedig hibás, azt az előzmények után nem kell bővebben bizonyítani. Ha tehát meghagyjuk Leo uralkodása kezdetének hibás évszámát, akkor kapjuk a bolgár görög háború helyes évszámát, de ezt nem Symeon adata alapján teszszük; ha pedig kijavítjuk, a mit* Symeon Magister elbeszélése alapján alig tehetünk meg, mert már a következő bekezdésben oly eseményeket tárgyal az időpont megjelelése nélkül, tehát mintha az uralkodás harmadik évében történtek volna, a melyek a hetedik évben történtek, ekkor a bolgár-görög háború ideje 889 re esik. Ha tehát meghagyjuk a hibás alapot, akkor jó a bolgárgörög háború éve; ha nem fogadjuk el a hibás kiinduló pontot, hanem ezt kijavítjuk, akkor meg a bolgár-görög háború éve lesz hibás. Hogy következtethetnénk ebből a honfoglalás évére?