Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886

BURÁNY Gergely: Az ókori rabszolgák helyzete. Párbeszéd

— 49 — mely templomba az oltár mellé menekülhettek és ekkor az urok a törvényszék elé idéztetett. Az is előfordult, hogy, ha az ~úr a megengedett fenyítési mértéken túl ment, a törvényszék őt arra kötelezte, hogy az illető rabszolgáját másnak eladja. Ez által legalább annyi eléretett, hogy a rabszolga más urat kapott és a régi gazdája boszújának nem volt kitéve. A görögökben magas fokon állott a kedélyi műveltség, azért az urak és hölgyek tartottak egészen bizalmas rabszolgákat is, a kiket szives bánásmódban részesítettek. Nagyon különböztek ezektől a viszonyok Rómában. Itt a rabszolgák feltétlenül ki voltak szolgáltatva uraik hatalmának és csak müveltségök fokától függött, hogy mennyire éltek vele. Sajnos, voltak olyan szívtelen rómaiak, a kik rabszolgáikat, ha valami vétséget követtek el, felakasztatták, megölették, darabokra vagdaltatva a halastavakba dobatták az ott tartott tengeri halak számára. Ha valamelyik rabszolga megszökött és kézre került, vaskarikát tettek nyakára, a melyen fel volt irva a neve, vétsége, valamint gazdájának a neve és lakása azon felszólítással, hogy ismételt szökés esetében visszaszolgáltassák. Az is szokásban volt, hogy a szökevény rabszolgának homlokára F betűt (fugitivus) sütöttek. A kire valamely nagy vétség bizonyult, keresztre feszíttetett. A műveltekkel való bánásmód természetesen egészen más volt, de az igazi bizalmasságig nem engedte menni a római büszkesség. Az orvosok, nevelők iránt is legfölebb leereszkedő volt az előkelő római, de valódi barátságos soha. A kegyetlen nyomás, de az elegendő elfoglaltság hiányában is iszonyú erkölcsi romlottság harapódzott el a rabszolgák között. A magánboszú több példája maradt fenn, melyeket a rabszolgák uraikon vettek ; de nem egyszer tömegesen is felkeltek és vérengző háborúkat idéztek elő. Azonban a rabszolgák hűségének és jó uraikhoz való ragaszkodásának is számos példáját fel4