Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet Évkönyve 1886
BURÁNY Gergely: Az ókori rabszolgák helyzete. Párbeszéd
— 50 — jegyezte Valerius Maximus iró. így például Kr. e. 43-ban történt, hogy egy rabszolga urát a házba hatoló gyilkosok kezeitől megmentendő, magára vette annak ruháját, hogy a halálos döfést ő vegye, mialatt ura megmenekülhet. Hűségének tette sikerült volna, ha egy másik rabszolga mindent el nem árul. Egy más hü szolga hasonlóképen urának ruháját vette fel s beleült a gyaloghintóba, ura pedig szolgaruhában azt segítette vinni. A gyilkosok valósággal a szolgát ölték meg, az úr pedig megmenekült. Fiú : De ez már csúnya dolog, ekkora áldozatot kivánni. Apa : Ne itélj, fiam, oly szigorúan, mert ő olyan gondolkodásmód mellett neveltetett, hogy a rabszolga élete nem olyan becses, mint az övé. Hasonlót tudunk Cicerónak, a legnagyobb római szónok és jeles hazafinak rabszolgáiról. Midőn ugyanis az egyedurodalomra törekvő ellenfelei megegyeztek abban, hogy a köztársasági alkotmány feltétlen hivét elteszik láb alól, M. Tullius Cicero testvérével Quintussal mezei jószágán Tusculumban tartózkodott. Mihelyest értesültek a testvérek ellenfeleik szándékáról, Macedóniába készültek menekülni ; minthogy azonban az utazáshoz több pénzre volt szükségök, mint a mennyi volt náluk, Quintus Cicero Rómába akart menni pénzért, míg Marcus Tullius Cicero egy más mezei jószágára sietett Cajeta mellé. De miután hü szolgái arról értesültek, hogy urok megölésére kiküldött gyilkos csapat már közelben van, arra kérték Cicerót, hogy üljön a gyaloghintóba és elvitték a tengerpartra abban a reményben, hogy ott egy vitorlás hajót fognak találni. A gyilkosok azonban utolérték ; ekkor a rabszolgák fegyvert ragadtak, hogy urokat megmentsék. Cicero ezt megtiltá nekik, kihajolt a gyaloghintóból és ebben a pillanatban kapta a halálos döfést. Fiú : Ez nagylelkűség volt részéről. Apa : Voltak olyan urak is, a kik hü rabszolgáikat szabadsággal jutalmazták. A szabad o nbocsátás vagy
