Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884

LIPP Vilmos: Keszthely és vidéke múltjából

8 zött mécseseket, fibulákat és más római apróságokat találunk. A legszebb tudtomra innen kikerült tárgy egy 10 cm. magas ezüst triposka, mely most a vasmegyei régiségtárban őriztetik. A leggazdagabb római lelőhely azonban a Balaton partja maga a fenéki vár hosszában, mert ott a víz erős keleti szél után tömérdek római pénzt és egyéb tárgyat mos ki. Meglehet, hogy ott hajdan szárazföld volt, hisz Aurelius Victor mondja, hogy a midőn Galerius Valerius császár a IV. század elején a Balatont a Dunába csapolta le, a tó mentében igen nagy terület lett müvelhetővé. Akármint volt is, annyi tény, hogy ezen a helyen géppel néhány hó alatt egy egész kis római muzeumot lehetne kikotorni. A negyedik század végével, tehát már a népvándorlás korában Keszthelyen és közvetlen környékén egy barbár törzs vagy nép telepedett le. Eme nép embereit nagyon jól ismerem, háromezernél több csontvázuk fordult meg a lefolyt öt év alatt kezeim között, az ujdonszülött csecsemőtől a fogatlan vén anyókáig. E nép két nagy temetőjét, a keszthelyit és Keszthely-dobogóit, már egészen felásattam, a harmadikat, az alsó-páhokit most ásatom, a negyedik a diósi, és az ötödik a fenéki, még eddig érintetlen. Tudom, hogy lovas, harczias nép volt, mely szerette az ékszert, a piperét és ennek megválogatásában barbárnak nagyon is finomult izlést tanúsított. A ki ezt nem hiszi, nézze meg a magyar nemzeti muzeumben Budapesten a keszthelyi leletek gyűjteményét. Tudom, hogy szerető családi életet élt, hogy kedvelte az állatokat, mert a főbbrangu férfi kedvencz lovát, az ifjú vagy leányka hü kutyáját, az asszony a macskát, a gyermek játszópajtását a mókust még a sirban sem nélkülözhette. Tudom, hogy a szeszes italt sem vetették meg, kezükben tartván az ékes bükkfakupákat, hogy e nép rabszolgái halászat, vadászat és földmiveléssel foglalkoztak ; elő tudnám sorolni e nép számos apróbb na-