Burány Gergely szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1884
LIPP Vilmos: Keszthely és vidéke múltjából
9 • gyobb vonását, szokásait, életmódját, csaknem biztonsággal meghatározhatnám itteni tartózkodása korát, csak azt az egyet nem tudom, a mi pedig mód nélkül bánt, hogy miféle nép lehetett. A sirok, bár mennyiszer intéztem is már hozzájuk ezt a kérdést, ez ideig még mindig nem feleltek. Az ötödik századtól kezdve összecsapnak a népvándorlás hullámai Pannónia fölött. Ebben a rettenetes, négy századnál tovább tartó chaosban, miután különleges emlékeink e véres korból nincsenek, a Balaton-mellék történelme összefoly az egész Dunántúl történelmével. A keletről jövő hunok és alánok árja itt ütközik az éjszak felől délnek nyomuló germán népekbe ; a rómaiak egyes erődített helyeken még néhány évtizedig daczolnak a hunok támadásaival, sőt a gátok segítségével rövid időre ki is verik a hunokat Pannon'a nagy részéből, de Attila kardjának ellenállani nem voltak képesek. Attila halála után a nagy hun birodalom szétbomlott, Pannoniát a keleti gótok osztották fel maguk 4 között három fivér, Walemir, Theodemir és Widemír uralkodása alatt; a Balaton és környéke Theodemirnek jutott (450 körül), a ki a dalmát hadjáratból visszatérő svevokat a Balaton mellett megtámadta és kegyetlenül megverte, igen természetesen a Dalmatiából hozott zsákmányt is elvette tőlük, sőt Hunimund királyukat is elfogta. 470—480 között azonban Theodemir egész népével felkerekedett, átkelt a Száván és Görögországba nyomult. Zeno, keletrómai- császár, szorultságában nem a fegyverhez, hanem a sokkal biztosabb eszközhöz, az aranyhoz nyúlt, és evvel lekenyerezvén Theodemirt, azt népével együtt Moesiában letelepítette. Ismertetésem azonban nem akar történetírás lenni. A gótokról szóló adatot sem hoztam volna fel, minthogy szándékom csakis a még meglevő emlékekre szorítkozni, ha az egyenesen nem említené a mi szép Balatonunkat, a mely gyors egymásutánban a magyar honfoglalásig v még a longobárd, avar, frank és morva uralmat élte át.