Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1880

KELETI Vincze: Róma őskora és a történelmi kritika

— 32 — ségükből okvetlenül következik, hogy az iró rendelkezésére néhány véletlenül megmaradt nyilvános okmányon kivül főleg csak a szóbeli hagyomány állhatott. Ha már egyszer elfogadjuk, hogy a szóbeli hagyomány a római történelem főforrása, ugy szabad egyszersmind annak egyes részeiről Ítéletet mondani. Példának okáért Livius igen hatásosan irja le azon jeleneteket, melyek Alba Longa lakosságának Rómába való áttelepítésénél előfordultak. Livius ezen heiye igen szép, de könnyen belátható, hogy oly részleteket, minők az ott elősoroltak, nem lehetett négy századon át szájról szájra hagyományozni. Ugyanazt mondhatjuk a Eomulus és Tatius közti harcz leírásáról, mely legalább oly részletes, mint a cannaei csatáé. Ennélfogva valamennyi efféle leírást mint hamisat kell tekintenünk. Másrészt azonban vannak tények, melyeket a puszta hagyomány alapján igazaknak kell elfogadnunk, p. o, azt, hogy valamikor királyok uralkodtak Bómában. A történet legnagyobb része azonban a két szélsőség között fekszik, sem nem oly aprólékos, hogy a hagyomány meg nem őrizhette volna, sem oly fontos, hogy el nem felejthették. Az a kérdés, vájjon adjunk-e az efféle történetnek hitelt vagy sem ? Itt számolnunk kell egy uj tényezővel, mely hatalmasan közreműködött a római történet megalakításában, t. i. az inventióvai. Vannak egyes jellemző részek, melyek gyanút keltenek a kritikusban, még akkor is, ha több bizonyíték szóil mellettök. Igy tehát, ha Róma történetében valószínűtlenségét, ellenmondást találunk, ha az előadás romantikus és csodaszerü, akkor hajlandók leszünk azt inkább a fictionak, mint a hagyománynak betudni. A fictio sok jele látható a királyok történetében. Először is igen sok benn a természetfölötti még azon alakjában is, mely Livius által ránk jutott, pedig föltehető, hogy már ez is némi kritikával járt el. Példák erre nézve Eomulus egész története, Numa összejövetele Egeriával, Servius csodálatos születése. Másodszor egymás ellenmondó dolgokat találunk benne (még Liviusnál is, v. ö. L I. c. 17. 30. 32. 33. 46.) különösen ha Livius adatait összehasonlítjuk más irók adaíaival. Ekkor látjuk, hogy nem volt egy öszhangzó hagyományos történet, hanem egy egész sokasága a traditionalis történeteknek, melyek egymással ellentétben voltak.