Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1872

LIPP Vilmos: Az őskorról

— .36 — nagy előszeretettel csak ugy rajong az évezredeké rt, mint a tőzsér az ezeres bankókért. Az emberi nem ősállapota a gyermekség állapota. A gondolkodás terhe még távol van, csak az ösztönök munkálkodnak, melyek az emberi nemet az alakításra vezetik. Az élet szükségletei az embert különféle szerek készítésére tanítják, életkedve változatos ékítményeken leli örömét. A természet alkotásai, miket az ember saját czéljaira felhasznál, az anyag sajátságai, melyet feldolgoz, s az utánzási vágy különféle alakításra ösztönzik. Az emberiség ezen ősállapotának földerítésére a praehistorikus régészet bírja a főkulcsot. E kulcsot pedig neki a kőkor szolgáltatja. A kőkor régibb és ujabbra szakad. A régibb, vagyis palaeolithkor rendszeres kutatásait Boucher de Perthes indította meg, ki a Sommevölgy driftkovand rétegeiben (1841) durva kovaeszközöket fedezett fel és irt le. Azóta Europa sok pontjáról közöltettek az észleletek, melyekből kiviláglott: hogy a drifttypus jellegét magán viselő eszközök az emberi nem legrégibb vad törzseinek tulajdonithatók, s mert ezen eszközök a negyedleges képződmény rétegeiben fordulnak elő leginkább, bizonyos, hogy ezen emberfaj a mammut (öselefánt) és gyapjasszőrü rbinoceros korában élt. A londoni talaj is e tekintetben igen tanúságos. Ha a régész csak néhány ölnyire hatol a földbe, a mai élet romjaitól a középkori művészet s tudomány, normann, szász s brit-római korszak emlékein keresztül a legrégibb kőkor emberi s állati maradványaihoz juthat.

2) A palaeolithkor eszközei a legfelületesebb vizsgáló előtt *) Lubbock Prehistorie Times.