Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. nyokban rejlő nagy kötelezettségvállalás hajtja: a kutatás tárgyával szembeni lehető legnagyobb objektivitás, valamint annak az oktatáson keresztül megvalósuló közvetítése. A néprajzban ez nem mindig könnyű feladat. Az „ember"-rel mint a kutatás tárgyával való szembesülés közvetlensége magát a kutatót is bizonytalansági tényezővé teszi, mert a néprajzkutató is csak egy érző, és beállítottságokkal rendelkező ember. Éppen ezért tartom kényesnek, ha csak a saját magunk módszerét, vagy egy másik meghatározott tudományos módszert, illetve a kérdés megközelítését tüntetjük fel egyedüli üdvözítőként. A számunkra adott kutatási és oktatási szabadságot nem csak mindenek felettiként kell dicsőíteni, hanem védenünk is kell, azáltal hogy ezt a szabadságot tovább adjuk az oktatáson keresztül a tanulóknak, a kutatási módszerek és a szakterületre vonatkozó elméletek sokszínűségét hirdetve, hogy ők majd a számukra helyesnek tűnő utat tudják választani. - Ügy gondoltam ezt bele kell szőnöm mondandómba, azért hogy ne tűnjek magam is doktrinernek, mikor is olyan felfogásokra térek rá, melyek közösségtanulmányaink során vezérelnek, illetve melyek számunkra a kutatásnak ezt a formáját időszerűnek tüntetik fel. Először is a nép-rajz nem paraszt-tudomány, vagy másként fogalmazva: a nép fogalmát nem kizárólagosan a parasztnépességgel azonosítjuk. Meglehet, hogy a múltszázadban ez volt a szemlélet, amikor is a dunai Monarchia lakossága átlagosan még több mint 80%-ban az agrár szekcióhoz tartozott, de ma ennek a nép-fogalomnak a megtartásával az osztrák lakosság négyötödét az osztrák néphez való tartozásukból kizárnánk. Már Hans Commenda is felhívja erre a figyelmünket két kötetes „Volkskunde der Stadt Linz an der Donau" (1958/1959)

6 című munkájában. О is elavultnak tekintette, hogy a népi kultúrát továbbra is a paraszti kultúrával jellemezzük. A felső-ausztriai — nagyparaszti vidék központjában fekvő — tartományi főváros, Ausztria egyik legnagyobb ipari központjának példáján mutatja be Commenda, hogy mennyire kényszerszerú egy ilyen központ és a mind az élelmiszerrel, mind a munkaerővel ellátó környék közötti kulturális integráció. Ráadásul az urbanizációs folyamatok már Ausztriában is annyira előrehaladottak, hogy a városi kultúra feltérképezését fel kellene gyorsítani. Már Leopold Schmidt is a „Wiener Volkskunde" (1940)

7 című munkájával elmerészkedett ebbe az irányba. A nagyváros kultúrájával foglalkozó munka arra az elgondolásra ösztökél minket, hogy a nagyvárosi ipari térség bonyolult szövevényes gazdasági és társadalmi szerkezetével a kulturális egységként való értelmezés alól kivonja magát; a megnövekedett és egymásba növekvő csoportosulásokat csak a résztérségekben folytatott mikrokutatásokkal lehet felmérni, mely kutatás során mind a speciális 53