Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN Az új iskolatörvények eredményeként kiépítették a központi felső tagozatos iskolákat. Ez azt eredményezte, hogy a 10-14 éves fiúkat korán reggel az iskolabusz Felsőőrre vitte. Ez volt a lucázó korosztály. Őriszigeten (ma: Siget in der Wart, A) korán reggel, hat és nyolc óra körül járták a házakat. Az új törvény értelmében ezeknek éppen ezekben az órákban kellett falujukat elhagyni, nem mehettek lucázni. Szigeten nem történt az, mint a farsangi szokásoknál említett Góborfalván: a háziasszonyok nem kívántak átmeneti megoldást úgy, hogy kisgyerekek lucázzanak. Ez a szokás egyik évről a másikra megszűnt. Alsóőrön a lucázók estefelé jártak, így az új oktatási törvény itt nem okozott belső törést. Változatlanul megmaradt. 1964-1966 között a férfiak többsége ingázó munkás lett. Segédmunkásként is biztosított pénzbevételhez jutottak. A falutól távol eső munkahelyükről csak a hét végén tértek haza. A létalapjukat jelentő, szétaprózódott törpeparaszti földecskék megélhetésük szempontjából elvesztették jelentőségüket. Ebből csak annyit műveltek meg, hogy kenyérgabonájukat és a kukoricát megtermeljék. Néhány év után ez is visszaesett, a kenyérellátást teljes mértékben a pék vette át. Először csak csökkent, de hamarosan teljesen megszűnt a nagyállattartás. A paraszti udvar építményei elvesztették feladatukat, ezeket lebontották. A lelakott, nedves lakóházakat is „elbontották" és az új igényeknek megfelelő „munkásvillákat" építettek. A korábban létfontosságú konyhakert jelentősége csökkent, viszont megnőtt az újfajta virágokkal beültetett virágoskert „presztízsjelentősége". Új lakáskultúra alakult ki, amelyeknél a korábbi gazdasági udvar megmaradt részét parkszerűen képezték ki. A mindenütt piszkot hátrahagyó tyúkokat itt nem tűrték már meg. De nem is volt már rájuk szükség, a tojást megvehették a boltban. Ennek gazdasági jelentősége megszűnt és evvel párhuzamosan eltűnt a lucázás is. Most itt Alsóőrön említettem meg, de ugyanez történt a táj német és horvát nyelvű falvaiban is. A „hitt" hiedelemből, amelynek a mindennapok túlélésében néhány évvel korábban még jelentős szerepe volt, hiedelemmonda lett. A következő generáció tagjai még beszéltek róla. A mai fiatalok csak nevetnek a „régi öregek" hajdani „buta babonáján". Ők a tyúkot, csirkét is csak kopasztva, mélyhűtve, a boltokból ismerik. 1992-ben a legidősebb korosztály tagjai közül, akik hajdan még lucáztak, senki nem tudta annak szövegét teljes egészében elmondani. Ez számomra nem volt meglepetés, mert éppen a harminc éven át végzett, három generáció kultúrájának kutatása során az állandó változás miatt sok élményem volt. (Erről a kérdésről majd egy külön dolgozatban szándékozom kimerítő adatokat közreadni.) A fenti cselekményt általában lucázásnak, Luziengang-nak nevezték. Kivétel Alsóőr, ahol ezt „tiktok-luttok"-nak mondták. Itt már évszázadokkal korábban másképpen alakult az idetartozó szokásanyag. Amikor 1961-ben, 46