Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN zért, hanem paraszti termékért adták el. Ez így volt még 1967-70 között is. A hetvenes évek legelején Ausztria egyre több vendégmunkást hozott be. Ekkor a dél-burgenlandiak után a Mura-vidéki férfiak jártak át dolgozni. Ezen a vidéken máról holnapra fellendült a pénzforgalom, egyidejűleg megváltoztak az igények is. Megszűnt a táj gazdasági helyzetétől függő kényszer. Egy, a korábbi időkben elképzelhetetlen házépítési hullám indult meg. Az új házakban a szabadtűzhely helyett a „sparherdet" használták. Ebben az időben fazekasaim még elmondták, hogy egy lebontott boronaház anyagából kétszer tudnak égetni és ez számukra igen előnyös. De az új házak száma egyre nőtt, a boronaházak kezdtek eltűnni és az új házakban a fazekas termékre egyre kisebb lett az igény. A fazekasok először a főzőedények készítését szüntették be, majd két éven belül más fazekas termékek helyét is gyári áru foglalta el. A korábban mintegy tíz működő fazekasműhelyből hét éven belül csak kettő maradt fent, de ezek is a ljubljanai városi polgárság, illetve az ezeket kiszolgáló népművészeti intézmények részére dolgoztak. Ezek igen keveset fizettek. 1974-ben ismét erre a vidékre vezettem egy tanulmányi kirándulást és szokás szerint bementünk fazekasainkhoz is. Az első igencsak szűkszavúan közölte, hogy már nincs eladni valója. A másodikat pincéjében találtuk meg és — hangulatának megfelelően — közölte, miért mondtunk kollégájánál csődöt: hogy az is, ő is a másik is dolgozik tovább, de nem adnak, nem adhatnak el semmit, mert „elkötelezték" magukat. Ez azt jelentette, hogy egy osztrák céggel szerződést kötöttek, csak ennek termelnek. Ők egyszer égettek. Ezt az „árut" Ausztriában díszítménnyel látták el, újra égették és mint „echte Volkskunst"-ként került eladásra akkor, amikor már a gazdasági jólét következtében az osztrák városokban a paraszti romantika üzletet jelentett. Jó fazekasom büszkén mutatta német nyelvű oklevelét, amelyben őt „népművésszé" léptették elő. Elmondta azt is, hogy ez jobb üzlet, mint Ljubljanába szállítani, mert ezek többet fizetnek. Kapcsolataim, a fentiek ellenére sem szakadtak meg, továbbra is látogattam őket is, így lehetővé vált a későbbi fejlődés megfigyelése. Mivel a boronaházakat szinte az utolsóig lebontották, két fazekasom fa helyett már elektromos kemencét használt. Tovább is a korábban meglevő edényformákat készítették. Közben szereztek az Ausztriában „megdíszített" termékeikből mintadarabokat. Amikor tájukon a kisparaszti életforma megszűnt, az önellátás helyét az üzlet foglalta el, ingázómunkás falvak alakultak ki, amelyekben az osztrák ipari munkásság életformája egyre erősebben mutatkozott meg. Ehhez tartozott a rossz minőségű, díszített kerámia is. Ennek következtében fazekasaink tovább csinálták az egyszer égetett árut külföldre, ugyanakkor díszítettet a kialakult helyi igények kielégítésére is. Egy folyamat, amely nyolc év alatt szemünk előtt alakult ki. 42