Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. így pl. a hajdani Bécsben, a mai belvárosban, az összes főúri palotában 1830 körűiig még szabadtűzhely volt. 1970 körül egyetlen XVI. századi házban tizennégy szabadtűzhelyt találunk. Természetesen ekkor már nem voltak használatban, részben befalazták, részben egy az itteni polgári körökben is kialakult paraszti romantika részeseivé váltak. A XIX. század első harmadában Észak-Németországban egy új kéménytípust találtak fel, amelyik lehetővé tette a kályhacső, ill. az egyes kémények használatát. Tekintve, hogy ebben az időben Ausztriában megkezdődött a gyáriparosodás, a jobbágyok szabadon mozoghattak, a városi lakosság száma hirtelen megnövekedett. A fa ugyanakkor áru lett, megdrágult, a szabad tűzhelyhez sok fát használtak fel. Bécs városában, de egész Ausztriában máig sem szűntették meg a tűzvédelmi hatóságok a szabadtűzhely használatát, de anyagi okok és a lakáskultúra megváltoztatása következtében kiszorult az életformából. A szabadtűzhelyen itt is ugyanolyan fazekasárut használtak, mint amilyen a későbbi időkből paraszti területekről ismerünk. A fazekasok száma Bécs vonzáskörében feltűnően nagy volt. Ez érthető is, mert árujukat itt el tudták adni. Amikor egy olyan tűzhelyet kezdtek használni, amelyik gazdaságosabb volt a korábbinál, kénytelen volt a lakosság olyan főzőedényt használni, amelyiket nem oldalról, hanem alulról melegítettek. A korábbi fazekasáru ennél nem volt használható. Tizenöt éven belül a fazekasok száma itt mintegy 90 százalékkal csökkent. A többség felhagyott mesterségével, mások olyan vidékre vándoroltak, ahol az új kéményforma és evvel a sparherd, még ismeretlen maradt. A fazekasok egyre inkább a polgári települések hatásától mentesek maradtak, a kényszerkonzervativizmusban élő paraszti közösségek részére termelt árujukból tudták magukat fenntartani. így pl. a délnyugat-dunántúli fazekasok az első világháborúig árujukat az elzártabb alpesi vidékeken még jól el tudták adni. Ez egybeesik avval az idővel, amikor a mi szakmánk megszületett. A városokból kiszorult fazekas a paraszti kultúra „ősi" tagja lett. Ha szakmánk művelői gazdaságtörténettel mélyebben foglalkoznának, a fent említett folyamatot Európa minden táján megtalálnák. Tekintve, hogy most nem a fazekasság történetének részletezését tekintem feladatomnak, hanem egy, a városi divat hatására kialakult folklorizálódást szeretnék ismertetni, rátérek az ezzel kapcsolatos szakmai élményem leírására. Azokban az évtizedekben, amikor nem léphettem be a magyar állam területére, osztrák diákjaimmal az általam igen jól ismert Muravidékre vezettem tanulmányi kirándulásokat. Itt akkor még egy, a múlt században megrekedt életforma uralkodott. Az akkor még túlnyomó többségben meglevő boronaházakban majdnem kivétel nélkül fiistöskonyha volt. A háztartásban szükséges főző- és folyadéktartó edényeket a tájon belül élő fazekasok állították elő. Faluról falura kocsizva kínálták árujukat és legtöbbször nem pén41