Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. Az említett két periódus idején a szoba fűtött evő-, alvó-, dolgozóhelyiség volt, amelyben mindenkinek megvolt a kiszabott helye. 1930 körül állt be lényeges változás, amikor a ruhásszekrény általánossá vált, ugyanakkor a kispolgári divat is elterjedt. Ennél a változásnál több faktor is döntő fontosságú volt. Megszűnt a füstös konyha. A pitvar és az e között felhúzott falat elbontották, az így nyert helyiségből főző- és evőkonyha, a családtagok nappali tartózkodási helye lett. A szobában a bútordarabok felállítási rendje megváltozott (lásd: Nr. 3.). A sütő- és főzőkemencét lebontották. Ennek helyére a módosabbaknál cserépkályha került, a legtöbb esetben azonban egy spárheltnek nevezett tűzhely, amit csak télen használtak, azonban hamarosan véglegesen a konyhába került át. A korábban olyan sok feladatot betöltő szobából fűtetlen alvóhelyiség lett, ahova napközben már alig tértek be. 1961-ben megkezdett kutatásom idején ez a szobaforma volt a „hagyományos", az általánosan jellemző. A fentiek ellenére továbbra is megmaradt jelentősége a családi élet néhány mozzanatánál. A karácsonyfát sohasem állították fel a már kialakult lakókonyhában, hanem mindig ebben a szobában, és szenteste itt jött össze a család. Amikor a lakószoba funkciója még nem szűkült be, a fát nem állíthatták az állandóan használt asztalra, ezért azt a mestergerendára akasztották. Erre a gerendára rakták fel a borotvát, az imakönyvet, hivatalos írásokat, mindent, ami nem való a gyerek kezébe. E vidéken az utóbbi évtizedekig nem volt eljegyzés. A falu, de főleg a fiatalság életét az asszonyok kísérték figyelemmel. Mindenki tudta, „ki kivel jár", ami azonban még nem jelentett elígérést. A tájon belül nagy szégyen volt a törvénytelen gyerek, így ha az együtt járásnak következménye lett, korábban került sor a kézfogóra. A múlt század végéig általános volt a „móringolás", azaz az alku, ami a két házasuló fiatal szüleinek jelenlétében, azok keresztkomái között folyt le. Itt egyeztek bele a házasságba, de csak akkor, ha anyagi téren is tisztázták a kérdéseket. Fő problémák voltak: milyen arányban állják közösen a lakodalom költségeit, milyen és mennyi tehenet hoz a fiatalasszony a házba, mekkora földdarabot kap és mi történik akkor, ha a férj közös gyerek nélkül halna meg. Ezt írásba is foglalták, amit a keresztszülők írtak alá. Az alkudozás idején a fiatalok nem jöhettek be a szobába, csak nyitott ajtón kívül hallgathatták, hogyan döntenek sorsukról. Amikor a komák kezet adtak egymásnak, akkor hívták be őket, hogy tanúik előtti kézfogással erősítsék meg végleges elhatározásukat házasságkötésükre. Ez azonban csak akkor volt érvényes, amikor átmentek a mestergerenda alatt. („Amikor átmentem a gerenda alatt, mondtam magamban, hogy most már nincs visszaút" - mondta az egyik idősebb asszony.) A múlt század második felében még a mestergerenda alatt búcsúzott a templomi esküvőre induló menyasszony szüleitől: vég29