Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN a halat a nyakánál kellett eltalálni, s a meder aljára szorítani. Habár mind a szúrást, mind a dobást lehetett éjjel, s nappal művelni, azonban nappal inkább dobtak, s éjjel szúrtak. Leginkább íváskor volt ez bevett szokás, amikor is a halak mozgékonyabbak voltak, s árral szemben úsztak. A szigonyt leginkább éjjel használták. Legtöbbször két-három, néha több ember is részt vett ebben. A második világháború után gyakorta tíz-tizenöt fős csoportokban vonultak éjjel szigonyozni. Akkoriban nők is részt vettek ebben, ami azonban korábban, s később is lehetetlen volt; a halászat Dél-Burgenlandban is - normális körülmények között - a férfiak dolga. A halászatnak ennél a fajtájánál az egyik férfi fáklyával világított, a másik szúrta a halat.

60 Burgenlandban eddig háromféle szigonyt találtam. Egyiket a Fertő-tónál Seewinkel-ben, a másikat a Pinka völgyében, azaz Dél-Burgenland keleti részén, a harmadikat pedig Közép- és Dél-Burgenland nyugati részén. Mindhárom forma erősen eltért egymástól. A Seewinkel-ből származó eszközzel leginkább a halak oldalába lehetett szúrni (Geer) (18. kép); mivel négy hengeres, egyenes foga volt, melyeken nem volt horog. Ezeket laposan oldalra hajlították. Ez a villa, melyet csak a Fertő-tavon és a Hanságban ismernek, mocsaras vidékeken használatos. Sem keleti, sem nyugati szomszédos vidékeken nem találjuk párját. Jankó szerint német telepesek hozták. Hasonló formákat találunk Észak-Németországban, Pomerániában, illetve Schleswig-Holstein tartományban, ahol „Elkér", „Hölger" és „Segelhau" kifejezéssel illetik.

61 A második formánál három kerek, egyenes fog található, mindegyik végén horoggal. Ez csak a Pinka völgyében, s innentől keletre csak Vas megyében és Göcsejben ismert.

62 (19. kép). A harmadik formát már leírtuk. Jankó erről a következőket írja: „Magyar szigonyaink vagy egy darabból valók, azaz szilárd forrasztásúak, vagy több darabból valók, az az szegesek, az első az általános, a második a ritkább; mindkettőt megtaláljuk az orosz területen s a szegesekre a finn anyag nyújtott klasszikus példákat."

63 Herman Ottó öt csoportba osztja a szigonyokat: 1. szúró, 2. kerítő, 3. nyakló, 4. tűző, 5. oldalt vágó fajtákat különböztet meg.

64 A harmadik fajtáról Jankó a következőket írja: ,A villáink egy csoportjánál (amelyikkel a halat kopoltyújánál lehet megfogni) számtalan kis, alulfejlett horog található az ágakon, mintha fűrészfog lenne." A Kárpátokban ezt a fajtát csak a székelyek, illetve az erdélyi szászok ismerik.

65 Dél-Burgenland nyugati részén, ahol a gyors folyású patakokban pisztrángok éltek, elterjedt ez a szigony, de ugyanúgy nyomon követhető az Alpokban, sőt még Franciaországban is. Annak tudatában, hogy ez a forma a Kárpátokról keletre nem fordul elő, a Kárpát-medencében pedig szintén nem ismert, az alpesi országokban azonban előfordul, egyet kell értsünk Jankóval: „...mégis azt hiszem. .., hogy a magyar kerítő szigonyok eredetét a németségnél kell keres270