Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. ni.".

66 Schenk Jakab a „Halászat a vajai réten" című művében leírja a fénynél végzett éjszakai szigonyozást, s megállapítja, hogy a szúrás ezen fajtája csak a székelyeknél ismert.

67 Tudott, hogy a fénynél éjszaka végzett szigonyos halászat nemzetközileg ismert, a tűz a ladik hátuljában tűzkosárban ég. Vaján, a székelyeknél és Dél-Burgenlandban is, ahol a csónakos hal-, illetve pisztrángszigonyozás ismeretlen volt, nem jöhet szóba a tűzkosár mint fényforrás. Itt fáklyával világítanak, vagy vasedényben tartják a tüzet. A világítás mindkét fajtája eltűnt az elmúlt tizenöt évben, mostanra elemlámpát használnak. Jankó megpróbálta az éjszakai fáklyás szigonyozást magyar eredetre visszavezetni. Miksa császár Halászkönyvének ábráit nem ismerte, mely szerint a fáklyát éjszakai rákfogásnál használták.

68 A Kárpátok délkeleti részén fáklyát csak pisztrángszigonyozáskor

69 használtak, Dél-Burgenlandban rákfogáskor is. A kopoltyút megragadó szigony, s a hozzá tartozó fáklya elterjedése azt bizonyítja, hogy a halászatnak ez a módja a németeknél volt honos, s az erdélyi szászokon keresztül jutott el a székelyekhez. A hagyományosan elterjedt botos halászat esetében a legegyszerűbb forma a bot, mely mindig ideiglenes. Az orvhalász horoggal együtt feltekeri a horgászzsinórt, mely ma kivétel nélkül nylonból készül, s zsebébe teszi azt. A pataknál botot vág, s ráköti a zsinórt. A kötélre parafából készült állítható úszó található, melyen tollat tűz át. A horog felett 10 cm-rel ólomgolyó található, hogy a zsinór a vízben egyesen álljon. A horog általában egyágú, kétágú horog csupán azután bukkant fel, hogy a sporthalászat kiszorította a népi halászat eszközeit. Csaliként kis halat, gilisztát, katicabogarat, stb. használtak. A mai napig bevett szokás, hogy az alkalmi halász nem használ botot, hanem a zsinórt egyszerűen az ujja köré tekeri. Gyakran láthatjuk ennél a módszernél, hogy a halász a zsinórt oly módon tekeri mutató- és középső ujjára, hogy letekerheti a fonalat, ha a hal ráharap.

70 Ezzel rokonságban áll a csukahorog (Legangel). (20. kép). Villás ágból áll, melynek nyelére kötelet kötnek. A kötéllel az ágat egy fához, vagy bokorhoz kötik, a hosszabbik felét a villára erősítik, majd a végét a villa egyik szárába vágott mélyedésbe rögzítik. A kötél szabadon lógó végéhez erősítik a rézdrótból készített „eresztéket", melyhez a horog rögzül. Ezzel az eszközzel tulajdonképpen csukára halásztak, de pisztráng is fogható vele. Amikor a ragadozó hal ráharap, akkor a beakasztott zsinórt magával húzza; a rézdrót pedig megakadályozza, hogy a hal átharaphassa a zsinórt. A halász nem kell, hogy végig ott legyen a fekvőhorog mellett, egy adott szakaszon akár tizet is kivethet. Csupán ellenőriznie kell őket. A csukahorog ezen fajtája Magyarország egészén elterjedt. A Dél-Burgenlandból származó és a fentiekben leírt forma a Mezőségben és az Alföldön (Kecskeméten) ismert. Jankó összehasonlító tanulmányában leírja, hogy ez az eszköz az osztják „lumával" mutat hasonlóságokat. A Lapincstól nyugatra nem találtam a 271