Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. abb ideig hajlítják. Erre a keretre egy 130 cm hosszú kötelet feszítenek. A ke­retre és kötélre 100-200 cm mély hálót feszítenek, melynek magassága, a víz mélységétől függően, 70-90 cm. A nyílással szemben található a 150-180 cm hosszú, villás ág alkotta, nyél. Ehhez a halászeszközhöz még botok tartoznak, melyekkel a halakat zavarták fel. Az egyik személy a vízbe tartotta a hálót, ő volt a „betartó", a másik (két) személy, „botos(ok)" pedig a halakat zavarta fel. A kaparóhálóval csak nappal halásztak, s legtöbbször csak ott, ahol a ha­lász közel lakott a vízhez. így érthető, hogy főleg a molnárok használták ezt az eszközt, akiket nehezen lehetett orvhalászáson kapni. Tiltott volt ez a módszer, mert a 2x2 cm nagyságú szemek csak a legkisebb halakat engedték át. Ezt a hálót nem lehetett vásárolni, mindig maguk készítették. 54 A német szakirodalom a „Ber"-t „Steilhamen"-ként említi, már Miksa császár Halász­könyvében. 55 , de az erdélyi székelyek, valamint szászok is használták. 56 Egy 1584-ből származó egri imagyűjteményben látható fametszeten. 57 Egy fajtá­ját a franciák is ismerték. 58 Dél-Burgenland keleti részén és keletebbre Ma­gyarországon, Vas megyében és Göcsejben, ahol nincsenek pisztrángpatakok, a kaparóháló nem ismert. Ha megnézzük az elterjedést, akkor megállapíthatjuk, hogy ezt a hálót a Kárpátoktól keletre nem ismeretes, nyugatra pedig csak ott, ahol hegyvidék és pisztrángpatakot találunk. Jankó János, összehasonlító néprajzos magyar kutató megállapításai alapján az eredet az Alpok németajkú lakossága köré­ben keresendő. A székelyekhez szász közvetítéssel jutott. 59 A szák és a kaparóháló is a jobbágyhalászat eszköze. Egyik sem alkalmi ha­lászeszköz, mint például az alkalmi halászok eszközei. A jobbágyhalász rendszeresen halászik, mindig, amikor munkája engedi. Az alkalmi halász csak akkor hódol szenvedélyének, amikor megkívánja a halat. Ehhez a te­vékenységhez feltűnést nem keltő eszközöket használ, mint például kosa­rat, vagy olyanokat, melyek a zsebében, vagy az inge alatt is elférnek. Az alkalmi halász legfontosabb eszköze a halász-villa, vagy szigony {Stecher) (17. kép). Az a forma, melyet a Lapines- Tauchen- és Stöger patakok men­tén találtam, rövidnyakú tokból, s magából a szigonyból áll. A szigonynak négy-hat kétoldalt bordázott nyársa van. Ezeket a bordákat „fog"-nak is hívják. Alakjuk leginkább fűrészfogra, mintsem horogra, hasonlít. Az első világháborúig a falu kovácsa készítette, illetve már akkor és később is pedig a cigányok. A legújabb példányokat kiegyenesített kerti gereblyéből csinál­ták, a legrégebbi példányoknál az ágakat egyenként szegecselték fel. A leg­kisebb ilyen szigony, mellyel találkoztam, 15x12,5 cm, a legnagyobb 22x15 cm volt. A köpübe erősítik a nyelet, mely a part magasságától, illetve a víz mélységétől függően 150-300 cm volt. A nyelet nem erősítették a köpübe, mert az alkalmi halász az inge alatt viszi a szigonyt a vízhez, s helyben vág hozzá nyelet. Ezzel a halászvillával vagy szúrtak, vagy dobták azt. Szúrásnál 269

Next

/
Thumbnails
Contents