Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. tol származik. Ennek megjelölését fontosnak tartom, mert számtalanszor tapasztaltam, hogy a nemek szerint lényeges különbségek vannak. Burgenlandi kutatási területemen az asszonyélettel kapcsolatos hiedelmeket és hiedelemmondákat nők, nőközösségben mondták el. Anyák, nagyanyák a gyerekeknek rövid, tartalmukban nem riasztó meséket mondtak el. A bábaasszonyok - a vajúdás ideje alatt - szintén sajátságos elbeszélésanyaggal igyekeztek a leendő anya fájdalmait csökkenteni. Tulajdonképpeni meséket — egy kivétellel - mindig csak férfiközösségben hallottam, illetve akkor, ha a legidősebb korosztály férfi és női tagjai összejöttek, de a mesemondó mindig férfi volt. Az említett kivétellel a dél-burgenlandi Pásztorházán találkoztam, ahol még az 1800-as évek körül történt társadalmi változás következtében a mesemondás kizárólag a nőkhöz került át. A férfiak többsége messze vidékre vándorló állatkereskedő volt: télen is csak rövid ideig tartózkodtak otthon, falujuk kommunikációs életében nem vettek részt. Ezért itt hiányzott a férfiakkal kapcsolatos szokásanyag is. A falu belső életformája, a családi kapcsolatok is anyaágúvá váltak. (Mintegy harminc év óta a legtöbb férfi Burgenlandból ingázó lett, csak hét végén térnek haza. Ma már megállapítható, hogy ennek eredményeként feltűnő átmenet mutatkozik az anyajogú belső életforma felé.) Mivel a pásztorházi férfiak állandóan úton voltak, az asszonyok vették át a mezőgazdasági munkákat is. Ők a faluhoz voltak kötve, a szomszédos községekkel nem tartottak kapcsolatot. Legtöbbjük csak a pásztorházi horvát nyelvet ismerte. Ez volt az egyetlen település, ahol a meseanyag egy része a többi horvát, német és magyar nyelvű település anyagától lényeges eltéréseket mutatott. Hangsúlyoznom kell, hogy ez csak a meseanyagban mutatkozott meg, a hiedelmek és hiedelemmondák azonosak voltak a táj más nyelvű lakóiéval. A fenti megállapítás nem jelenti azt, hogy az állatkereskedő férfiak nem meséltek. Ők is meséltek, de nem otthon, hanem vándorlásuk ideje alatt egymás között, és a más nyelvű közösségekben, ahol időztek. Johann Jelesits, kiöregedett állatkereskedőt sikerült megszólaltatnom. Meseanyaga különbözött szülőfalujáétól, viszont teljesen megegyezett a táj férfi meseanyagával. Jelesits községének asszonymeséit nem ismerte. (Lásd: Newlowsky-Gaál: Totenklage und Erzählkultur in Stinatz.) 5. Osztrák kollégáimat igen megbotránkoztattam - talán a magyarországiakat is -, amikor egy ausztriai népzenei szimpóziumon különbséget tettem a népzene, mint zenetudományi kérdés, és az élő, az egy közösség kultúrájára jellemző zenei anyag között. A „népzenekutatás" a zenetudomány szerves része, és ehhez sokoldalú zenetudományi képzés szükséges, egy tudományág sokoldalú megismerése. Mint ahogy már hangoztattam, nincs jogunk szelektálni, a számunkra nem alkalmas jelenségeket kihagyni. Mi az 25