Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. A fentiek igazolják azt a megállapítást, ha egy közösség kultúrájában egy jelenség - ebben az esetben a halász életforma - megváltozik, az összes ezzel kapcsolatos lényeges jelenség törvényszerűen szintén ehhez igazodva alakul. A fentiekből megállapíthatjuk, hogy a középkori Közép-Európában a hal jelentősége a vallási élet, a lakosság számának növekedése, és a gazdasági élet fejlődésével párhuzamosan növekszik. Az 1500-as évek utáni halászat szigorítása minden halas vízben, a tavakban is tiltott halászás a már fellépett halhiánnyal, és azzal függ össze, hogy a hal értékes áru lett, és szükséges volt a halforrás védelmére. II. Ferdinánd már 1545-ben megtiltotta a Traisen folyón a cége építését. 1563-ban a bajor herceg országa területén szintén tiltotta. 1616-ban Bajorország és Ausztria területén a cége építést szigorúan tiltották, és ezt ellenőrizték is. Kelet-Ausztria területén a hal jelentősége mintegy 200 éves késéssel érte el a nyugati országrész mértékét. Ennyivel később alakult ki a polgári réteg. Ebben Bécs, mint az osztrák Erzherzog székhelye kivételt képezett. A város céhszervezetei között kezdetben a halászok és a halkereskedők közös céhben voltak. Amint a halászok itteni fogásuk csökkenése miatt elszegényedtek, a halkereskedők a halimportból meggazdagodtak, és a halászoktól különváltak. Már 1607-ben külön írták össze magukat, és 1620-ban teljesen szétváltak. A külföldi hallal való kereskedés már 1368-ban is gyakori volt, de ez akkor még elsősorban a csehországi tógazdaságokkal volt kapcsolatos. 1620 után lett a Bécstől keletre fekvő területek jelentősége nagyobb, és hamarosan döntő. A hal itt Kelet-Ausztriában is „néptáplálék" lett, és ezt igyekeztek a kereskedők kihasználni, nagyon megdrágították árujukat. II. Ferdinánd császár 1627-ben megtiltotta az árdrágítást: „hogy a szegény ember (...) a túl drága hal miatt meg ne terheltessék." A jelek szerint ez nem sokat használt, mert a rendeletet 1640-ben, majd 1646-ban megismételték. A magyar Duna-szakasz hala a 17. században lett nyugati árú, és növekedett meg az ezzel kapcsolatos megterhelések mértéke is. 1654-ben a török területről behozott hal után a következőkért kellett fizetni: útadó, halnéző megszabott díja, a halkereskedők adója, az élőhal kezelőjének {Fischtrögler) költsége, a városbírónak járó pénz, a hal- és vásárőr díja."

129 Jégalatti halászat Okleveles adataink megemlítik a jégalatti halászatot. Egy 1024-ből, a Walchenseeről származó adat szerint a tiltott jégre nagy erővel ütöttek rá ott, ahol a jég alatt halat láttak. Az ájult hal nem tudott menekülni, és az orvhalász fölötte kivágta a jeget, kézzel fogta ki a halat.

130 Egy, a mai időből származó adat ugyanezt említi, de úgy, hogy a halat harpúna-szerű eszközzel szúrják 161