Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN javak rendben tartásának szükségességének felismerése valamint annak védelme a kizsákmányolás ellen. Ebben az értelemben a jogot - mégpedig a halászháznak adományozott jogot - minden esetben csak egy személy gyakorolhatta a családból. Eszerint kifejezetten tilos volt, hogy a hálójog későbbi örököse a jogaiban részesüljön, azaz, hogy egy jogot terjedelmében többször igénybe vegyenek. Az apát és az érsek viszont mindig arra kényszerültek, hogy az ilyen eseteket „auf zweiyen und dreyen Parteyen zu vischen" a halászati rendeletekben megtiltsák, mert akkor a tó „merklich verödt" (érezhetően elsorvad). Maga a szagénás sem halászott mindig csak egy hálóval - minden hálós 2 halászhálóval rendelkezhetett - és nyomatékosan leszögezték, hogy a jogosult halász a joga révén senki másnak nem engedhette meg és engedhette át szívességből a halászást. Természetesen a „fekete-halászatot" sem lehetett akkoriban egészen megakadályozni. A hálós halászat munkarendje is lehetőséget teremtett arra, hogy a jogosulatlanok úgy mellékesen saját számlájukra halásszanak, ugyanis a gyalom használatához több személyre volt szükség, akiknek persze a halászgazda, vagyis a szagénás kivételével, nem volt joguk, hogy saját szakállukra halásszanak. Megfelelő segítség gyanánt elsősorban a férfi családtagok jöhettek szóba. Emellett voltak még olyan halászok, akik egy hálójogon belül csak kishalak halászatára voltak jogosultak. (Az 173l-es halászati rendeletből kivilágló félhálójoga is csak a kishal halászatának volt.) A kiseszközök jellegét a földesurak pontosan előírták. Lényegében varsákról, rákászókról stb. volt szó. Ilyen eszközöket a hálós is használhatott a gyalom mellett. A hálós úgynevezett „Viertaler"-je maga nem irányíthatta a halászeszközt, illetve a saját maga hasznára nem halászhatott azzal. Csupán a „negyedére" („seines Vierteils, so im von dem Fischer des Segn gefallen mag") volt jogosultsága, „ahogy az a hálójoggal rendelkező halásznak tetszett", de ő maga nem volt halászatra jogosult és még eszébe sem juthatott, hogy a hálót a „száraz földre" kihúzza. A halászati rendeletben ezen kívül még szó esik a „Zusetzer"-ről, „etwo viel Zuesetzer bey vermeken Männsee....die kaynerlei Gerechtigkeit dartzue haben" (kb. négy zusetzer akiknek egyáltalán nincs joguk hozzá), de akiket újra és újra a halászaton érnek. A halászati rendeletek nem szólnak a gyalom használatához szükséges, egyébként szokásos személyek számáról; a gyalomozást végző munkaközösség munkamegosztási módjára vonatkozó adatok is éppilyen hiányosak. Csak az biztos, hogy a sagénás volt az egyedüli személy, aki a ladikot vezethette és az egész munkafolyamatot irányíthatta. Megfelelő összehasonlító irodalmi anyagok segítségével feltételezhető, hogy gyalom csapat ereje nem csak hogy különböző volt, de a munkamegosztást illetően a halászok megállapodtak egymással. Erre vonatkozóan a földesurak csak abban voltak érdekeltek, hogy a hálós és a halászok, akik „solch Vischen jährlich verdienen muessen" (akik az ilyen halászásból évenként élniük kell), melyeket jogaikkal kapcsolatos kötelezettségeiket pontosan teljesítették - de teljesíteni is tudták. 124