Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. politikai célok is követték. - A mondsee-i halászat gazdasági szempontok és ezáltal ökológiai felismerések alapján történő megszervezésében a századok folyamán megvalósuló változatos tulajdoni és uralkodói történelem csak alárendelt jelentőségű.

3 Ugyan a mondsee-i kolostor apátja által adományozott vadászati és halászati jog birtoklását csak az 1300-as évektől bizonyítják a források,

4 mégis a kolostornak nyújtott haljövedéknek az agliolfingi adománnyal való összefüggése feltételezhető, és így a mondsee-i halászat szükséges szabályozását eredetileg az apátság szervezeti egységeként értelmezhetjük. A korábban bevezetett fogalom „Segen" (Sengen auch Seegen) egy olyan jogot körvonalaz, melynek elnevezésében azonnal belső kapcsolatot fedezhetünk fel a hasonlónevű halászeszközzel.

5 A hálóval történő halászat - ezen a néven a húzó háló még ma is így ismert - a leggazdaságosabb halászati módszer volt a tavi halászati gazdálkodásnál. A halászati jog birtokosa által egy háló joggal rendelkező halásznak (= szagénasnak) jogában állt, de ugyanakkor kötelessége is volt, hogy egy gyalommal halásszon, mégpedig kizárólag az ő megszabott halászati vízterületén belül. A hálóméterű halászati vízterület kiterjedésében megfelelt annak a gazdasági tapasztalati értéknek, amit a sagénásnak ebből ki kellett gazdálkodnia: saját megélhetéséért és a megélhetést biztosító háló jogért végzett ellenszolgáltatást; a hálósnak pénz és hal formájában valamint halászati szolgálat formájában kellett dézsmát beszolgáltatnia. Már a 12. századtól bizonyítható, hogy a szagénajog a salzkammerguti tavak esetében igen hatékony volt. Átmeneti tulajdonos váltások során a mondsee-i apátság és a salzburgi érsekség 1280-tól 1759-ig 2:1 arányban osztozott a mondsee-i földterületeken. Ennek megfelelően az apátság apátja 10, illetve 11 háló joggal, a salzburgi érsek pedig 5 hálójoggal rendelkezett.

6 A hálós halászok szempontjából ennek annyiban volt jelentősége, amennyiben a kolostori hálójogra jogosult halászok a mondsee-i konvent alá tartoztak és dézsma beszolgáltatásra voltak kötelezve, valamint amennyiben a salzburgi urbáriumi hálók tulajdonosai az érsekség alá tartoztak. A halászati tevékenység módja szempontjából ezek a tulajdonosi valamint alárendeltségi viszonyok jelentéktelenek voltak. A mondsee-i halászati rendeleteket ezekben az évszázadokban a kolostor apátja és a salzburgi érsek közösen bocsátotta ki; a hálójogokat összesen 16 halász, illetve azok „házai" kapták meg. A ház formájában (= család) kiadott hálós jogcím utal az öröklési joghoz kötött hálójogosultságra. Egy ilyen házban a jog örököse csak egy férfi utód lehetett. Több örökös esetére, a halászati rendeletek előírták, hogy az örökség várományosainak - csak egyetlen örökös javára - a földesúrral kell megegyezniük. - A hálójogok öröklésének szigorú megtartásában tulajdonképpen gazdasági okok is szerepet játszottak. Az egyházi földesurak számára a halászat jelentette az élelmiszer szükségletek forrását, ugyanakkor fontos jövedelemforrást is. Ezért a jövedelmező halászati gazdálkodás érdekében a halászatot a gazdaságilag fontos felismerés alapján rendszabályozták: a gazdasági 123