Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. A középkori halászati gazdálkodás hatása a hagyományos halászatra Az osztrák hagyományos halászati kutatásokkal kapcsolatban megjelent kevés, de annál inkább figyelemreméltó tanulmány alapján nem hihetjük azt, hogy az osztrák néprajztudomány ezen a téren ezt a fontos tevékenységi területet idáig csak hiányosan kutatta. Még akkor is, ha a halászat mint gazdasági tényező ma csak csekély jelentőséggel bír, mégsem kellene egy ilyen gazdag, halászatra alkalmas belvizekkel rendelkező országban a hagyományos halászatot mint az osztrák regionális kultúra meghatározó tényezőjét jelentőségében alábecsülni. - Nem utolsósorban a halászati kutatások iránt érzett személyes szeretetemet is követtem, amikor 1970-72-ben a salzkammerguti tartózkodásomat használtam fel arra, hogy a Mondsee-nél űzött halászattal foglalkozzam. Csak mellékesen, mégis az egyértelműség kedvéért röviden vázolni szeretném a Mondsee halászatának mai viszonyait. A második világháború után bekövetkezett társadalmi-gazdasági struktúrák mélyreható változása azt vonta maga után, hogy a Mondsee melletti halászat mellékfoglalkozássá vált, kapcsolódva valamilyen gasztronómiai vagy mezőgazdasági üzemhez. A halászatra jogosult személy tehát a szükséglet és az idő függvényében alkalmanként, és általában egyedül megy halászni; ma egyetlen egy halász sem él a halászatból. Ennek megfelelően nem csak a halászeszközök száma és mérete lett kisebb, hanem a szerszámok napjaink jobbára ipari termelése az egykori hagyományos halászati munkákat, mint például a hálófonást és az eszközanyagok termelését, beszerzését fölöslegessé tette; a műanyaghálókat ma méterre lehet kapni. - Már a második világháború után erősen csökkent a gyalom használata, és ennek a nagy halfogó eszköznek azóta Mondsee halászatában már egyáltalán nincs jelentősége. A gyalom, mint halászati főeszköz a halászgazdaságban betöltött szignifikáns helyét a különböző fenékhálóknak (Stellnetz) adta át. Emellett hálóvarsákat és helyenként fenékhorgot (Legangeln) is használnak. Ha a ma használt eszközökből a korábban használatakat akarnánk levezetni, illetve a mai halfogási módszereket mint a régi hagyomány utolsó emlékeinek megtartóit és ápolóit akarnánk tekinteni, az több mint merész vállakózás lenne: ez a hagyomány félreértését jelentené. Durván körvonalazva hagyománynak nevezzük az „általánosan használtat", és ez - mind kulturális jelenségként, mind egy egész kulturális egységként - időről-időre változik, éppen úgy, mint ahogy az ember összéletmódja gazdasági, szociális és morális rendszerében a történelem folyamán újra és újra. Ilyen mélyreható változás következett be tehát a második világháború körül a Mondsee halászatában is. 121