Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Horváth Sándor: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van” Mentalitás – és társadalomtörténeti adalékok a népi demokráciából

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TERSEG Május 1-jei felvonulás a szombathelyi Fő téren 1955-ben (Vas Megyei Levéltár Pártarchívum) A közterek kisajátításának, politikai, ideológiai arculatrendezésének a módszere az utcanevek megváltoztatása, ami az utcanév táblák cseréjével jár. A korszak különös köztér-kisajátításai voltak a kiemelt állami ünnepekre meghirdetett kirakatversenyek. A boltok, áruházak, vendéglátóegységek kirakataiban az ünnepet kifejező és méltató szimbolikus tereket hoztak létre, s a legjobbakat díjazták. Különösen a kiemelt ünnepek évfordulóját - például a „Felszabadulás Ünnepét", azaz április 4-ét - emelték ki kirakatversenyekkel. Az ünnepek kisajátítása Ezzel már nemcsak a közterek kisajátítását érintjük, hanem a másik jellemzőjét ennek a négy évtizednek: az ünnepek kisajátítását. Az ünnepi díszítések kötelező eleme volt, hogy a nemzeti és a vörös („a munkásosztály nemzetközi zászlaja") lobogó párban jelenhetett csak meg. Hatalmas transzparensekbe öltöztették a közterületeket, azaz elsődlegesen az épületek homlokzatát: ezeken - a párt és a kormány által - központilag kiadott jelmondatok, képek voltak láthatók. A képek főleg portrék voltak, s a központi politikai irányvonalnak megfelelően maradtak vagy változtak, cserélődtek bizonyos arcképek. A legkitartóbban Lenin alakja maradt fenn, emellett Marx és Engels tudta túlélni a kurzusváltásokat. Sztálin, Rákosi, a kormány egyes tagjai csak bizonyos korszakok emblémái voltak. Az ünnep kisajátításának része volt, hogy a magyar történelem személyiségeit hogyan használták fel saját céljaikra. A korszak elején, a legkeményebb diktatúra alatt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségével igyekeztek alátámasztani a jelent, s ezt Kossuth Lajos, Táncsics Mihály és Petőfi Sándor portréjának használatával támasztották alá. Az ünnep kisajátításának legtipikusabb példája a nemzeti ünnep, március 15-e esete. Tanulságos lenne ennek előtörténetét is vázolni, de jelenleg mégis csak az 1945 utáni útját vázoljuk. Az országgyűlés 1948-ban törvénybe iktatta a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét; igaz, Rákosi Mátyás a budapesti Kossuth téri díszünnepségen azt hangsúlyozta, hogy: „Most megvalósulhatott Kossuth legforróbb vágya: a testvériség magyar, szláv és román között. Ennek a testvériségnek jele az a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet Moszkvában a szovjet nép nagy vezérének, Sztálin generalisszimusznak a jelenlétében aláírtunk. (Tomboló taps és lelkesedés.)"

11 Majd 1951-ben egy minisztertanácsi rendelet munkanappá nyilvánította annak emléknapját. Az 1956-os „ellenforradalmárokat" az 61