Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Katona Attila: Forradalom é szabadságharc a Nyugat-Dunántúlon

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG KATONA ATTILA FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC A NYUGAT-DUNÁNTÚLON A

nyugat-dunántúli régióban (GyőrSopron, Vas és Zala megyében) a forradalom és szabadságharc eseményeit, lefolyását földrajzi helyzete, történelmi öröksége és a lakosság politikai mentalitása mellett az egyetemi ifjúság szerény létszáma, valamint az ipari munkásság koncentráltsági foka határozta meg. A vidék népessége a hidegháború első éveit a geopolitikai adottságaiból fakadóan „hátrányos helyzetként" élte meg. A területre a magyar politikai vezetés úgy tekintett, mint az újabb világháború lehetséges hadműveleti övezetére, ezért fejlesztését elhanyagolták. Ez alól kivételt csak azok a térségek jelentettek, ahol értékes ásványanyag kitermelés folyt (a zalai kőolaj és földgáz mezők, Lovászi és Bázakerettye környékén), illetve ahol a militarista nemzetgazdaság szempontjából meghatározó üzemek működtek (Győr, Mosonmagyaróvár). A politikai mentalitás szempontjából nem elhanyagolható tényező volt a régióban a konzervatív politikai katolicizmus jelenléte, ami az 1947-es választásokon a Demokrata Néppárt abszolút győzelmében öltött testet.

1 A magát ateista hatalomnak deklaráló Rákosi rezsim a legdurvább eszközökkel lépett fel az egyházakkal - főként a győri és a szombathelyi római katolikus püspökség papjaival - szemben, így nem csoda, hogy hangsúlyozottan jelent meg a forradalom napjaiban a vallásszabadság biztosításának a követelése és az egyházak jogainak a visszaállítása.

2 Az 1955-ös esztendő változásai, az orosz csapatok ausztriai kivonulása, az új határőrizeti rendszer kialakítása (1955. évi 22. tvr.) jelentősen befolyásolta a határmenti falvak lakosságának magatartását. Az aknazár felszedése és az új kerületi határőr-parancsnokságok (Győr, Csorna, Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa) megszervezése még 1956-ban is sok feladatot adott a hatóságoknak.

3 A lakosság várakozásával ellentétben a szovjet csapatok nem hagyták el az ország területét. Sőt, 1955 szeptemberében a Magyarországon állomásozó hadsereget átszervezték, és a Különleges Hadtest 17. gépesített gárdahadosztályának központja Szombathelyre került.

4 Jelenlétük egyértelműen érzékeltette a szovjetek további tartós katonai berendezkedését és a Rákosirendszer prolongálását. A Szombathelyen, Körmenden, Kőszegen és Győrben elszállásolt szovjet egységek a laktanyákon kívül számtalan, korábban más célra használt épületet is birtokoltak (iskolákat, kórházakat).

5 A tiszti családokat a városokban a magyarok által lakott bérházakban helyezték el.

6 1956 augusztusára fejeződött be a 115 ezer főben maximált Magyar Néphadsereg integrálódása a Varsói Szerződés rendszerébe. A 4. hadsereg legnagyobb létszámú egységei Nagykanizsán, Lentiben, Zalaegerszegen, Győrött, Fertődön és Mosonmagyaróváron állomásoztak. A gyakori átszervezések és a következetlen katonapolitika miatt morálisan gyenge, szakmailag kétes felkészültségű tisztikar irányította az egységeket.

7 A rendszer belső rendjének megóvására és fenntartására hivatott Államvédelmi Hatóságnak 344 tagja dolgozott a három megyében. Az 1038 közrendvédelmi beosztott 52 rendőrőrsön teljesített szolgálatot, de a belső stabilitást szolgálták a Szombathelyen és Lovászin állomásozó karhatalmi zászlóaljak is.

8 A represszív államhatalmi szervek térvesztését mutatta, hogy 1956 őszére már akadozott a belső elhárítás munkája, a befutó jelentésekből egyre kevésbé lehetett a lakosság valós hangulatára következtetni.

9 1956 októberére az állami és a pártvezetés tekintélye - most már a párttagok körében is - leha27