Ilon Gábor: Szombathely őskori településtörténetének vázlata (Szombathely, 2004)
Őskorunk 2. A kutatástörténet vezérfonala A város első őstörténeti adatait és rövid teóriáit Lipp Vilmosnak (1835-1888) köszönhetjük. Az ő 1876. évi írásában 591 szerepel, hogy a neolitikum embere a Ság hegy és Zala megye felől hatolt be a megye, így Szombathely területére. Ez természetesen akkor egy olyan találó vagy zseniális megállapítás volt, amit mára a régészeti kutatás Zala megye 592 vonatkozásában már igazolt. Hiszen tudjuk, a neolitizáció délről érkezett a Kárpát-medencébe, így megyénk, s azon belül Szombathely területére is. О figyelt fel 593 elsőként a Bakonyból származó szentgáli tűzkő előfordulásra - többek között a város határában is - és ennek kereskedelmi jelentőségére. Ehhez az alapot és az ötletet nyilván Rómer Flórisnak - a magyar „régészet atyjának" - a Magyarországon 1876-ban megrendezett régészeti világkonferencia szervezőjének, a konferencia kötetében (Compte Rendu...) közreadott obszidián gyűjtése adhatta. Ugyanő a borostyánkőnek, mint kereskedelmi cikknek jelentőségét és a vidéken át történő bronzkori szállítását is felvetette 594 . A Perint medréből 1876-ban általa begyűjtött bronz tárgyak - a nemzetközi kutatás mai egyöntetű álláspontja szerint - a bronzkori „Vízistennek" bemutatott áldozatként értelmezhetők. Az adat napjainkban azért rendkívül fontos, mert a patakok medrét azóta - a szabályozásokon túlmenően - többször megkotorták, s így az ilyen jelenségek megfigyelésének lehetősége szinte a nullára csökkent. Persze szerencsés esetben a vízközeli áldozatok előkerülhetnek, ahogy ez a Perint közeli Jaki úti temető bronz depotja esetében megtörtént. De, ne szaladjak az időrendi summázatban előre! A fentiekkel csupán Lipp Vilmos munkásságának jelentőségére szerettem volna rámutatni, abból néhány momentumot felvillantani. Sajnálatos, hogy idő előtt eltávozott a megyéből, s így bizony az őskor szombathelyi kutatása a helyi régészet „mostoha gyermekévé" vált egy jó fél évszázadra. Annak ellenére, hogy Miske Kálmánt (1860-1943), a múzeum vezetőjét, a velemi Szent Vid kutatóját tagadhatatlanul érdekelte az őskor. A város területét azonban - számomra máig érthetetlen módon - átengedte az építtetőknek és a római kor irányába elkötelezetteknek. Az 1940-es évek elején ugyan - talán Mozsolics Amália (1910-1997) vasi származásának és itteni múzeumi gyakornokoskodásának (1940-1941) köszönhetően - Banner János (1888-1971) egyetemi régész professzor figyelmét nem kerülték el a szombathelyi őskori - elsősorban Pécel-Baden-i - leletek Lényegi szemléletváltozás azonban nem történt. A valódi frontáttörést - az őskor kutatásában tagadhatatlanul és kellő tisztelettel - Károlyi Mária nevével és munkásságával (1967-1998 között dolgozott a múzeumban) kapcsolhatjuk össze. Nyugodtan állíthatom: alapkutatásokat végzett és kulcsfontosságú tanulmányokat publikált szombathelyi adatokkal. Bandi Gábor hajdani (1939-1988) megyei igazgató és Fekete Mária városi régészeti tevékenysége kisebb súlyú volt. Vitathatatlanul új korszak kezdődött a szombathelyi ősrégészeti kutatás történetében a 90-es évek második felében, amely részben a megnövekedett és nagy kiterjedésű beruházásokkal függ össze, s tán némi szerepe volt ebben e sorok írójának is. Farkas Csilla őskoros kolléganőm intézménybe kerülésével pedig ismét megerősödött a Régészeti osztály e korszakot kitüntett figyelemmel őrzőinek száma. Ugyanakkor a fiatalabb generációhoz tartozó római koros Kiss Péter sem hárította el az őskoros feltárás adta kihívást. E könyvecskében - hangsúllyal - ezen legújabb ásatások eredményeiről adtam igen vázlatos áttekintést, jelezve: 1. a majdani részletező feldolgozások révén rajzolhatunk csak majd színesebb képet a városhatár őskoráról, s 2. bizonyosan nem egy tévedésem, pontatlanságom kerül majd akkor korrigálásra. Mindezek ellenére úgy gondoltam: végre itt az ideje, hogy az első, nagyobb terjedelmű szombathelyi őskori várostörténeti tanulmány megíródjék. 591 1876. 73. 592 Bánffy 1995., 2002. 593 1876. 67. 594 1876. 81. 89
