Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. vonalas festésű díszítéssel ellátott keménycserép tányértöredékek bécsi, kőszegi, pápai változatai a XIX. század első harmadára jól keltezhetőek. A fenti műhelyek a levéltári adatok tanúsága szerint az 1810-es évektől 1847-ig minden bizonnyal párhuzamosan működtek. A földbe került agyagpipák elemzésének tanúsága szerint azonban feltételezhető, hogy Körmend 1820. és 1850. között, a vasvári, bonyhádi és pápai valamivel később is gyártott termékekkel is szerepel. Ez a feltételezés részben stílustörténeti adatokra támaszkodik, részben pedig a pipaszáron megjelenő számbeütések rendszerének megjelenésén alapul. Feltűnő ugyanis, hogy Körmenden sem a Monaco, sem pedig a Rákóczi úti lelőhelyen előkerült másfélezer agyagpipán beütött szám nem szerepel, ami azt látszik bizonyítani, hogy e termékek még a régi rendszerű, kínálati piacon vagy házaló kereskedelmi hálózatban kerülnek forgalomba. A Vasváron talált töredékeken 14-68 közötti számok szerepelnek, Bonyhádon 3-78 közöttiek, vagyis a teljes árukészlet - mintegy 70-80 változat - az írásbeliség elterjedésével, a nyomdatechnika fejlődésével, a vasút kiépülésével, a postaszolgálattal megjelenő katalógus választékát tükrözi. Ennek gyakorlatát feltételezésünk szerint a század második felére tehetjük. A bepecsételések névhasználata külön tanulsággal szolgál. A kutatás kiderítette, hogy az egyes műhelyek hulladékában fellelt nevek tulajdonosai egyáltalán nem működtek az adott helységben. így sem Körmenden, sem Vasváron, sem Bonyhádon, sem Pápán nem tevékenykedett a Selmecbányái híres pipakészítő mester M. (Mihael) Honig, és (Ignatus) Bodnár vagy a Theresienfelden tevékenykedő Anton Partsch, hanem bizonyíthatóan Körmenden Johannes Schwarz, Vasváron Philip Betlheim, Bonyhádon M. (Marcus) Saurwein zsidó pipakészítő mesterek az általuk készített pecsétnyomókkal ütötték be a márkás neveket saját p/pá/'/cba.(LXXXV, LIX, LXV, LXXXIV. t.) Ugyanezt a gyakorlatot követte a XIX. század végén Samuel Boscowitz is, aki a Selmecen felvásárolt formákat saját pecsétjével hozta forgalomba (LXX. t. P2). A tettenérés egyes darabok vizsgálatánál lehetetlen, csak a földből előkerült pipatöredékeken fogható meg, hiszen ami Körmenden földbe került, azt - feltételezésünk szerint - itt is készíthették. Azaz, ha olyan pipatöredékeket találunk, ahol a formák hibája is megegyezik, s az azon szereplő két név közül az egyik a helyi készítő, a másik pedig márkás név, akkor a művelet leleplezhető. Más esetben a tipikus mesterjegy más sorozatra való véletlenszerű alkalmazása fedi fel a valóságot. Johann Schwarz munkáinak hitelesítésére jellemző kócsagtollas fő egy példányon megjelenik Anton Partsch nevével fémjelzett pipán is(LXXXVI. t. K6), holott ott a megszokott liliomnak kellene lennie. A tömeges márkanévvel való visszaélést az is alátámasztja, hogy M. Honig névbélyegző írásképe Körmenden, Vasváron, Bonyhádon nem azonos (LXXIII, LXXIV. t.). Figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy adataink szerint a Dunántúlon működő pipakészítő műhelyek nem illeszkedtek a céhrendszerbe, önálló vállalkozásként tevékenykedtek. Úgy tűnik, hogy a XIX. század derekán a zsidó pipakészítők és egyben kereskedők Debrecent 53
