Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. i azonos formát nem találunk, de egészen hasonló rendkívül sok akad, amit a formakészítők bő választékával magyarázhatunk. Vizsgálataink kimutatták, hogy a négy dunántúli műhelyben mindenhol többféle névbélyegzőt használtak, olykor a személynév téves írásával. így a vasvári pipaleletek között ovális keretben M.HONIG (VHM V. 402), egy másik, klasszikus selmeci mintára készült, nyolcszögletű, kagylós talpú terrakotta darabon lekerekített sarkú téglalap formában, más betűtípussal M.HONIG (VHM V. 498), és végezetül ugyanezen forma hasonmásán, fele akkora pecsételővel, ismét más betűtípussal М.НОИЮ SCHEMNITZ (VHM V. 395) márkajel szerepel, melynek kiütköző jellegzetessége a fordítottan metszett N betű. Idegen pecsétkészítőt sejthetünk azon készítmények között, melyek a magyar Ö betűt nem tüntetik fel, lévén, a német nyelvterületen ez a magánhangzó nem használatos. Az egyes műhelyek feltételezésünk szerint nem feltétlenül azonos időben kellett, hogy működjenek. A megvizsgált töredékek közül a legrégiesebbnek, legkorábbinak a körmendi pipák mondhatók. De a városban működő két műhely formavilága között közvetlen kapcsolat alig mutatható ki. Feltűnő, hogy e településen egyetlen pipadarabon sem található katalógus használatára utaló számbeütés. Vagyis a kereskedelem írásos megrendelés nélkül bonyolódott. Míg Vasváron a 14-től 68. katalógusszámig hat félét, Bonyhádon , 3-tól 78. katalógusszámig 26 féle szám alatt készítettek agyagpipákat. Ebből kiderül, hogy egy-egy jól működő műhely kínálatához legalább 70-80 féle pipa tartozott. E számok a' 4or is megegyeznek, ha a bepecsételt nevek különböznek. A pipakészítés, díszítés technikája sokat elárul mesteréről. A különböző bepecsételőkkel „rádlizóval" megmunkált darabok apró jegyekkel - fogaskerék nyomminta, üres és töltött pontsordísz, gyöngysordísz, félkörív, paszománydísz, kötélfonatdísz, rozetta, bepecsételt levéldísz, cikkcakkvonal, rombuszfüzér, rácsminta, „halszemminta", palmetta, akantuszlevel, vonalkázott háromszög, csillagdísz, rovátkolt vonal, „poncolt mező", finom vonalas rácsminta, többsoros hullámvonal, kanelúra, különféle karcolt díszek - sajátos helyi stílust teremtenek. Ezek alapján az azonos formába préselt darabok műhelyek szerint is megkülönböztethetők. (SCHWARZ XLIX. t. L. t. M.SAURWEIN LIX. t. VASVÁR márványozás CXXV. t. batikdísz CXXVI. t. 5, 6a-b.) Külön vizsgálat tárgyát képezi a pipakarima díszítése. A vonal közti apró pontsorok, hatkaréjos virágszirmú, pontsorokkal váltakozó díszítés, „macskalábnyom-minta", pontsorra! töltött háromszög, ponttal töltött rombuszdísz, gyöngyfonatdísz, a műhelyeken belüli mesterekhez köthetők. (XCIII-XCVIII. t.) Megfigyeléseim szerint ezek a díszítési módok csak az e célra alkalmazott szerszámkészlettel együtt kerülhettek át más településeken működő műhelyekbe, ezért van az, hogy bár a forma és a plasztikus díszítés azonos, a bepecsételt minták különbözőek. Amennyiben mégis sikerül azonosságot kimutatni, úgy feltételezhető, hogy a szerszámkészlet is átkerült. Ezért inkább csak hasonlók a díszítő 51