Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
NAGY ZOLTÁN: DUNÁNTÚLI CSERÉPPIPA KÉSZÍTŐ MŰHELYEK ÉS TERMÉKEIK A XIX. SZÁZADBAN vagy a mesterjegyek alkalmazásában érhetők tetten, de az ékezetek alkalmankénti hiánya is fontos különbségtétel lehet. Következésképpen azt sem tudjuk bizonyosan, hogy a többezer feltárt töredék közül JOHAN SCHWARTZ, MOSES BINDER(Pintér), PHILIP BETHLEIN, MARCUS SAURWEIN pipakészítőknek volt-e kiforrott egyéni stílusjegyük, vagy csak a sztárolt, ismert nagy cégek által készített formákat utánozták. Zavarba esnénk, ha el kellene döntenünk, hogy a Körmenden ugyanazon lelőhelyen előkerült - S. Steiner, ill. Joseph Bartsz névbélyegzővel ellátott, megszólalásig hasonló - egészalakos Napóleon figurát ábrázoló darabot melyik mester készítette? Számunkra különlegesen fontos volna megállapítani a Körmenden előkerült pipák földbe kerülésének korát, de erre nézve megbízható, pontos adataink nincsenek. A belvárost körülvevő vizesárok feltöltésének egyes fázisait (1846, 1857) térképeinkről leolvashatjuk ugyan, de lelőhelyünkre nézve a topográfiai adatok pontatlanok. Honnan tudhatnánk meg azt, hogy egy vizesárok feltöltéséhez mennyi idő szükségeltetik? Az a tény, hogy az ipari selejtként szemétre került agyagpipák keveredtek a kommunális hulladékkal, még nagyobb rejtélyt jelent, hiszen akkor a kiszállítás folyamatosságában nem kételkedhetünk. De hogyan magyarázzuk meg e folyamatot két kilométerrel távolabb, egy ház telkének udvarán, ahol ugyancsak összekeverve, de vizsgálatunk szerint rövid idő alatt kerültek a pipaleletek a feltöltés vékony rétegébe. A kérdések körét növeli és bonyolítja az a megfigyelés, hogy mindkét helyen a feltöltési réteg időben hozzánk közeledve folyamatosan növekszik, de már nem tartalmaz pipaleleteket, noha a hulladékréteg összetételének jellege (téglatörmelékes, keménycseréppel, hutaüveg töredékkel, vasszögekkel, népi kerámiatöredékekkel vegyes szemét) szemre mit sem változik. A pipák folyamatos kiszórása vajon mely időponttól szünetelhetett? Új kérdésként vetődik fel, hogy egyáltalán egy néhány főt alkalmazó pipakészítő műhely egy esztendőben mennyi selejtet termel, azt meddig és hol kell tárolnia, milyen gyakorisággal és időtartamban kell e különleges cserépanyaggal számolni a város kijelölt hulladéklerakó helyén abban az időszakban, amikor a háztartások a lehetséges hulladékot nagymértékben újrahasznosították? Ki lehet-e zárni a lakosok által vásárolt és használat közben eltörött agyagpipák e feltöltésre kijelölt területre való kerülését? A körmendi két, egymástól távol lévő lelőhelyen az adatok tanúsága szerint két különböző műhely termékei kerültek kiszórásra, bár egy-két formát illetően - rendjelet viselő katona, magyar címeres pipa - egyezőségeket lehet megfigyelni, összességében azonban mégis különbözőek a produktumok. Vajon ez csupán térben, vagy időben is különbséget jelenthet-e? A három pipakészítő műhely: Körmeno, vasvár, Bonyhád leletei egy azonos időből származnake, vagy a pipákon beütött számsorokat figyelembe véve a vizsgált termékek közül Vasvár és Bonyhád pipakészítő műhelyeinek selejtjei a körmendieknél fiatalabbak lehetnek-e? Látszólag ellentmond e feltevésnek az a tény, hogy mindhárom lelőhelyen egységesen, Bodnár és M. Honig névvel ellátott töredékeket találunk. Vajon csak a mester haláláig használták a 16
