Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. hanem a kiégetett agyag színét tekintve is nagyon sokféle árnyalatot mutatnak, mely nem feltétlenül az égetökemence hőfokának köszönhető. Elgondolkoztató az is, hogy Körmend, Vasvár, Bonyhád műhelyeiben készült - helyi névbélyegzővel ellátott - selejtek között egy-két darab mindhárom településen megtalálható, ami számunkra azt jelentheti, hogy az egyes műhelyek egymással valamilyen szintű kapcsolatot fent kellett, hogy tartsanak. Az is nehezíti tisztánlátásunkat, hogy ma már néprajzi gyűjtések során e régi kor pipái beszerezhetetlenek, a műkereskedelemben és a magángyűjteményekben lévők pedig utólag rendkívül nehezen adatolhatok. Ha meg kellene állapítanunk egy, a készítő nevét és működése színhelyét is magába foglaló, pecséttel ellátott pipáról a valódiságot, még akkor is nehéz helyzetbe kerülnénk, ha azt a talpunk alatti földből emelnénk ki, mert csupáncsak az írásnak hinnünk nem szabad. Több kutató feltevése szerint az anyaközponttól nagyobb távolságra fenntartott leányvállalattal készíttettek termékeikkel megegyező pipákat egyesek. Az is felmerült, hogy a feltételezett tőkekölcsön visszafizetése fejében gyártottak le sorozatban más városok névbélyegzőjével ellátott darabokat. A valóságban azonban - mint ahogy Körmend, Vasvár, Bonyhád esetében is láthatóvá vált - a márkásnak ítélt név felvétele minden esetben önkényesen, gazdasági haszonszerzés céljából történhetett. A kérdés ma már nem is úgy hangzik, hogy a Podrecs bepecsételéssel, másik oldalán monogramos címmel ellátott magasfényü, viaszolt fekete, Körmend földjéből előkerült agyagpipa valójából honnan érkezett, hiszen a sok hasonló közül egy árulkodó darabon Körmend város neve ékeskedik a hitelesnek vélt címerképpel együtt. Úgy módosul a kérdés, hogy vajon az e korban Podrecsányban előállított „eredeti" darab az agyag minőségében, a kiégetés módjában, a megjelenés formájában és a díszítést illetően az itt találttal megegyezik-e? E példa kapcsán el kell gondolkodnunk, hogy csak egy azonos formába került-e tévesen a Körmendet jelölő bélyegző, vagy az eredeti, néhány száz km-rel odéob fekvő helységben az itt talált példányokhoz hasonlót nem is készítettek ? - A válaszadás azért nehéz, mert e pillanatban nem ismerjük az összevetésre alkalmas előképeket. Annyi azonban bizonyosra vehető, hogy a kortárs pipakészítők a plagizált neveket, s a gyártási helyeket biztosan jól ismerhették, mert ténylegesen Selmecbányán működő nevekhez ( M. Honig, Bodnár) sohasem keverték jól működő ausztriai pipakészítő műhelyek helyneveit (In Theresienfeld, Wienerneustadt) , de az sem fordult elő, hogy történetesen az Ausztriában működő Joseph Partsch termékeit tudatosan In Schemnitz bélyegzővel látták volna el. Azaz nagyon is találhatók utánzatok, csakhogy az azonos formákra a valódinak vélhető név és az előállítási hely pecsételése egyszerre került. Hovatovább lehetetlenné válik arra a kérdésre válaszolni, hogy (Selmecbányán kívül) hol is készült a valódi Honig pipa, hiszen az Trauersdorf, Körmend, Vasvár, Bonyhád, Pápa földjében egyaránt „terem", igaz közülük egy sem akad, mely egymással teljesen megegyező lenne. A különbözőségek, a parányi sajátosságok vagy a bepecsételt név betűtípusában, nagyságában, szó és betűközök ritmusának váltakozásában, 15