Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. felszereléseit, formáit felvásárolták ügyes üzletemberek és széthordták ezeket az egész ország területére. A legtöbb üzem felszerelését a selmeci pipakészítő mester, Zachar Károly vásárolta fel az 1880-as években, de a pápai Boscowitz Sámuel cége is szerzett jelentős szerszámkészletet a selmeciektől az első világháborút követő ínséges években. Nem tudjuk, hogy milyen módon kerültek a XIX. század első harmadában selmeci pipabélyegzők és formák a körmendiek kezébe. Hiányosak az e korra vonatkozó feljegyzések, dokumentumok. Sötétségben tapogatunk, amikor az itt működő mesterekről, műhelyeikről valamit meg szeretnénk tudni. Először a véletlen hozta napvilágra a Körmenden végzett különböző építkezések folytán az itt gyártott pipák töredékeit a föld alól. Hál' Isten ezeket a talált darabokat nem dobták újból egy másik szemétdombra a dolgozók, hanem rendre leadták a Helytörténeti Múzeumban. Ezekre a töredékekre lett aztán figyelmes Dr. Nagy Zoltán, a múzeum igazgatója. Egy bejelentés és egy újabb építkezésen észlelteket követően két lelőhelyen tervszerű, tudományosan megalapozott, céltudatos ásatásokat végzett 1988-2000 között, melyek nyomán ásója további, nagyszámú ipari hulladékot hozott felszínre. Én abban az időben ismertem meg Nagy Zoltánt, amikor többéves saját kutatómunkám eredményeként a keszthelyi Balaton Múzeummal és a Magyar Nemzeti Múzeummal karöltve, régi álmaimnak - egy világviszonylatban is egyedülálló magyar pipakiállítás - megvalósításán dolgoztam. Az csak természetes, hogy ezen a kiállításon ezt a nagyon érdekes és értékes, még alig publikált, gazdag ásatási anyagot is szerettem volna bemutatni, ami végül sikerült is. Az én szakterületem a tajték- és fapipa. Mint ismert pipagyűjtő és szakértő - 12.000 pipának a tulajdonosa -, csak annyit foglalkoztam a cseréppipákkal, amit egy gyűjtőnek ezen a téren is illik tudni. Az azonban örömömre szolgált, hogy Nagy Zoltánt értékes munkájához hozzá tudtam segíteni azzal, hogy a birtokomban lévő széleskörű szakirodalmi gyűjtésem anyagát neki átadhattam és a gyűjteményemben lévő cseréppipákat meghívásomra velburgi otthonomban tanulmányozhatta, rajzoltathatta. A Magyar pipa története, a magyar történelem pipákon című, 2000. áprilistól 2001. júniusig Keszthelyen, Debrecenben és Budapesten bemutatott kiállításon a Nagy Zoltán féle pipaanyag nagy feltűnést keltett, különösen a külföldi pipaszakértők számára, mivel Magyarországon ilyen nagyarányú és tárgyú, tudományosan dokumentált ásatási anyagot ezidáig még nem láthattunk. A cseréppipáról jószerivel Magyarországon csak a debreceni Déri Múzeum egykori igazgatója, Dr. Ecsedy István írt. Ezt, a kizárólag a debreceni pipákról szóló munkáját az 1930-as években, kis példányszámban kiadott könyvében publikálta. Az ezt követő néprajzi szakmunkák a magyar cseréppipa készítés kezdeteit, fejlődésének állomásait átfogóan nem tárgyalják. Idegenben már ezen a téren sokkal jobb a helyzet. Különösen Hollandiában, Angliában, Olaszországban, 9