Vig Károly: A nyugat-magyarországi peremvidék állatvilága kutatásának története (Szombathely, 2000)

AZ ÁLLATTANI KUTATÁSOK TÖRTÉNETE HADARICS et ai, 1990, 1991b; HADARICS és PELUNGER, 1993d). Egyes esetekben a rendellenes színezetet hibridegyeden figyelték meg (PELLINGER és MOGYORÓSI^ 1995). Ide kívánkozik egy tudománytörténeti szempontból is érdekes és értékes történet, amelyet SZABÓ T. ATTILA jóvoltából közölhetünk: „A kolozsvári szájhagyomány szerint HERMAN OTTÓ nem csak CHERNÉL KÁLMÁN ajánlólevelével érkezett az Erdélyi Múzeum Egyesület múzeumőréhez, a legendásan kritikus és félelmetes munkabírású BRASSAI SÁMUEL-hez, hanem mestermunkákat is hozott: egy kitömött hermelint és egy albino verebet. BRASSAI tehát az ajánlás, a bemutatott munkák és a beszélgetés után vette maga mellé a fiatal HERMAN-t, megosztva vele kezdetben ugyancsak a szájhagyomány szerint - saját, szerény múzeumőri fizetését. A történethez tartozik, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi gyűjteményeinek első otthonában (a kolozsvári Mikó-kertben), a háborús pusztításokat sértetlenül átvészelt Állattani Múzeumban, 1959 táján állattani vizsgáinkra készülve tanáraink - már nem emlékszem pontosan, hogy KöRöDl GÁL JÁNOS és GYURKÓ ISTVÁN, vagy SZABÓ ZSIGMOND - hívták fel figyelmünket a múzeumi tárlókban akkoKmég látható, HERMAN OTTÓ által Vas megyéből hozott albino verébre ... és rémlik, hogy a hermelinre is. Hogy ebben a hagyományban mi az igazság, annak vélhetően a múzeumi leltárkönyvekben kellene utánanézni." (SZABÓ T. ATTILA szóbeli közlése.) Említést érdemelnek a madarak elnevezésének kérdését boncolgató olyan munkák is, amelyek kapcsolódnak a vizsgált területhez (BODNÁR, 1914; DORNING, 1916). A madárvonulások megfigyelése révén a Magyar Ornithológiai Központhoz, későbbiekben a Magyar Madártani Intézethez, napjainkban pedig a Magyar Madártani Egyesület Gyűrűző Központjához beérkező adatok feldolgozása a madarászok több generációjának adott hálás feladatot. A publikált jelentésekben jelentős számú, Nyugat-Magyarország területéről beérkezett adatot találhatunk (FIRBÁS, 1890b; GAAL, 1896,1897, 1898,1900,1902; M.O.K., 1895a, 1917; CHERNÉL, 1895, 1896a, 1916c, 1916d, 1916e; VEZÉNYI, 1902, 1903, 1905; PUNGUR, 1904; BIKESSY, 1906a; GRESCHNIK, 1910a; LAMBRECHT, 1911, 1912, 1913; WARGA, 1922a, 1924, 1926a, 1926b, 1928b; KIRÁLY, 1938b; PÁTKAI, 1960b; SCHMIDT, 1960; MOGYORÓSI et ai, 1991; PELLINGER, 1991a; ANONYM, 1992b; HADARICS et ai, 1992b; TÓTH és VARGA, 1993; ANTLI és NÉMETH, 1994; MOGYORÓSI, 1994a). Hasonló léptékű feladatot jelentett a madárjelölések (gyűrűzések) (BREUER, 1930a; KÉVE, 1954a, 1960a; WARGA, 1955; PÁTKAI, 1955a, 1960a, 1961c, 1967; SCHMIDT, 1979^ 1980a, 1983a; HARASZTHY és SCHMIDT, 1984; VARGA, 1996) és a külföldi gyűrűs madarak kézre került példányai adatainak összesítése éves jelentések formájában (KÉVE, 1955b, 1957b, 1960a, 1962, 1966; SCHMIDT, 1978, 1979b, 1980b, 1981, 1982, 1983b; HARASZTHY és SCHMIDT, 1986). Számos külföldi gyűrűzőprogram során megjelölt madár került elő Nyugat-Magyarországon, így például egy, a hajdani Kelet-Poroszország területén gyűrűzött szürke gém (Arittea cinerea) Sopron megyében (KIRÁLY, 1931a), vagy a szerecsensirály (Larus mela202