Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Szenczy Imre tanulmányai - Rándulás Carinthiaba, Glöckner hegyéig

Szenczy Imre tanulmányai

Rándulás Carinthiaba, Glöckner hegyéig

Nem kellene talán addig külföldre mennünk, míg itthon is van mit látnunk: de annak, ki nem úgy rendelkezhetik idejével ’s körülményeivel mint akarná, meg kell ragadni az alkalmat, melly akár a' honban, akár azon kívül, tapasztalása’ nevelésére kedvezőleg mutatkozik. Ez birt engem is a’ múlt (183 5ki) nyár’ végén arra, hogy, ámbár hazámban is sok volna még látni való, egy nemes lelkű báró’ meghívását elfogadjam, 's a’ regényes tájokkal díszes Carinthiaba rándul- jak. Noha pedig csak futólag ’s igen rövid idő alatt végezhettem utam’ nevezetesb részét: használám még is tehetségig a' mulékony perczeket; ’s nem hunyván be szemeimet, a’ mit láthaték följegyzém. Tán egykor más honfi több időnyereséggel ’s több előismérettel fölkészülve járandja meg a' beutaztam tért, 's nálam érdeklőbben tudósítandja tapasztalásai felül a’ hazát. Maga részéről ugyan, ha ki reá szánja magát, elégületlen illy útról nem fog visszatérni, sem megbánni, hogy a' monarchiában fekvő hegyi vidéket előbb ’s inkább kívánta látni, mint az elhiresült és sűrűn látogatott, de aligha szebb Helvetiat. - Bár valaki édes hazánk’ havasait, viz-zuhatagait, tavait, barlangait, ásványait, növényeit, mellyeket szintúgy nem hijányzunk, mint más ország, ismértetné meg a’ sokasággal: rázná föl álmaikból a’ szunyátolókat; nyitná meg szemeiket a’ vakos- kodóknak; szóval: olvasna a’ mindenki előtt tárva álló természet' nagy könyvéből olly fen szóval, hogy kinek füle van, értvén az igéket, ne hajhászná külföldön, mit honn sem nélkülez. Míg ez kis résznyire talán általam is megtörténhetik: közlöm - hazámat mindig szivemen ’s szemeim előtt hordozva - külföldre tett kirándulásomat.

Vas vármegye' nyugoti szélén léptem először ált édes hazám’ határait, ’s beérék a’ szomszéd Stájerországba. Elfogultság, 's ollyas érzelem lepett meg, miilyen az anyjától először elváló gyermeké; 's nem érzelgés, hanem a’ velünk született honszeretet volt, melly negyvenhat napi távoliét után visszatértemkor e’ helyit kedves Hunniának még levegőjét is édesbben szivatá velem.

Magam valék csak; ’s mikor a’ virradó nap hegyről völgyről elűzte az éj' fátyolát, hasonlitgatni kezdém az előttem fekvő vidék' minőségét, miveltetését, termékenységét hazáméval; hasonlitgatni a' lakosok' szorgalmát’ a’ magyar föld47