Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Az emlékülés előadásai - Tóth Péter: A klasszika-filológus Szenczy Imre

antik irodalom oktatásával kapcsolatos esztétikai és erkölcsi kérdésekről fejtette ki a nézeteit.16

Az eszmefuttatásban egyszerre tükröződik a szerző irodalmi tájékozottsága és hagyományőrző erkölcsi értékrendje. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az utóbbi szinte minden tekintetben háttérbe szorítja a klasszika-filológust. Szenczy elismeri, hogy a latin és a görög irodalom kiemelkedő alkotóitól sok mindent elsajátíthat az ifjúság. A követendő példák mellett azonban felhívja a figyelmet a lehetséges morális veszélyekre is. Véleménye szerint a latin és hellén klasszikusok oktatása során a tanár nem kockáztathatja növendékeinek erényét; emiatt kerülnie kell mindazt, ami ellentmond a keresztény vallásbölcseletnek. Kizárólag a jól megrostált és bőséges jegyzetekkel ellátott válogatások használhatók eredménnyel. Értekezésében számos konzervatív szemléletű megállapítással találkozunk; különösen Homérosz műveivel szemben volt erkölcsi és esztétikai tekintetben is merev, érzéketlen, igazságtalan.

1852 februárjában a Nemzeti Könyvtár kiadóinak nevében, a „Latin classicusok" sorozatának szerkesztőjeként Csengery Antal levélben kérte fel arra, hogy vállalja el Tacitus összes művének magyarra fordítását. Szenczy elkészítette az „Annalisok” hat könyvét a mutatókkal együtt. A megjelenésre azonban hiába várakozott. Újabb ösztönzéseknek engedve mégsem tette félre a megkezdett munkát. Az egri érsek támogatást ígért a régóta húzódó Quintilianus-fordítás kiadásához. Öccse, Szenczy Ferenc (szombathelyi püspök) is biztatta.

1856-ban Szenczynek két fordításkötete is napvilágot látott: Tacitus Évkönyveit Szombathelyen, Quintilianus szónoklattani művét Egerben adták ki. Az „Annalisokat” egykori pártfogójának, Szaniszló Ferencnek ajánlotta. Neki köszönte meg az egykor ajándékul kapott eredeti Tacitust és a tolmácsolásra ösztönző szavakat. Az antik retorikához Toldy Ferenc írt méltató bevezetést. Szenczy az előszóban foglalta össze a Quintilianus-filológia főbb eredményeit, itt indokolta meg, hogy miért vállalta a retorika szemelvényes megjelentetését. A kötetekről nem találtam értékelő bírálatokat a kortársaktól, a későbbi évekből is csak elvétve akadnak nyomtatásban közölt vélemények. Prácser Albert, az első - és máig egyetlen - hiánytalan Quintilianus-kiadás tolmácsoló- ja művének előszavában Szenczyt „jeles tollú” átültetőként minősítette. Amint írja: „ha e fordítás teljes volna, valóban feleslegessé tett volna részemről minden újabb kísérletet, mert ez annyi volna, mint a tökéletesen végzett jó munkát gyenge utánzatban megismételni."17

18

1