Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Az emlékülés előadásai - Tóth Péter: A klasszika-filológus Szenczy Imre

nehézségeket támaszt a magyar tolmácsotokkal szemben. A kétkedőknek, a fordítások értékét alábecsülőknek ezt írta a bevezetőben: „kisértse meg erejét például Sallustiussal; meg fogja látni, hogy mosolyogjon bár feléje a’ musák’ kegyarczája, ha egyébért nem, de a' csupa nyelv- és időkülönbségért is azon erőből, a' kifejezések' azon keresettségéből, azon kaczérkodó makacs Ízlésből, szóval azon magas művészi tökélyből, melly az eredetinek annyira tulajdona, sokat, igen sokat fog, 's kell vesztenie. Érzés, szorgalom, tudomány mind nem elég a’ nehézségeknek, mellyek e' részben elébe tolulnak, legyőzésére."7

Szenczy eszménye a szoros fordítás volt. Néha túlságosan is mereven értelmezte a szöveghűséget. A kihagyott fordulatokat, kifejezéseket éppúgy szóvá tette, mint az oldottabban vagy éppen terjengősebben átültetett szerkezeteket. A jó fordításoktól nem csupán az eszmék és az érzelmek hű tükrözését kérte számon, hanem azt is, hogy szolgálják-e, gazdagítják-e a honi nyelvet. Mindezek tudatában minősítette „velős, férfias” átültetésnek Kazinczy vállalkozását. Véleménye szerint az évtizedekig csiszolt munka méltó eredményt hozott: így a magyar olvasó is élvezheti a latin auktor stílusának tömörségét. ítélete több a nagy tekintélyű mester előtti kötelező tisztelgésnél; minden egyes dicsérő szavát tényekkel hitelesíti. Kazinczy Sallustiusát a latin eredeti mellett a korábbi magyarítási kísérletekkel is összeveti. Ezek nyomán jelenti ki, hogy a széphalmi literátor és az elődök munkái között nem fokozatnyi, hanem „szökésnyi“ különbség van. Ám Kazinczy botlásaival szemben egy cseppet sem elnéző. Különösen a szöveghűségtől való kisebb-nagyobb eltérések miatt korholja. Szóvá teszi a nyelvhelyességi, szóhasználati, helyesírási tévedéseket (merények, modor, szófaragás, kisiklás, szokatlan kifejezések stb.), és aprólékos hibajegyzéket állít össze. Mindezt nem öncélúan, hanem a nyelv iránti felelősségből teszi. Azt vallja, hogy Kazinczy tekintélye követeli meg a tüzetes rostálást; nehogy a mester szerényebb képességű, kevésbé gondos követői átvegyék az itt előforduló vétségeket.

Szenczy mindig tágabb összefüggésbe ágyazva írta meg értékelő elemzéseit. így a bírált könyvek kapcsán számos témát érintett (a fordítás gyakorlati kérdései, a magyarországi könyvkiadás helyzete, a hazai nyelvoktatás állapota stb.). Gyakorló pedagógusként sokat foglalkozott a latin auktorok megjelentetésének és tanításának, taníthatóságának gondjaival. Ez utóbbinak a felvetésével indította a Kazinczy-hagyatékból kiadott Ciceró-kötet értékelését is.x A fordítást a szerzőhöz és a széphalmi mesterhez is méltónak

14