Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)
Az emlékülés előadásai - Tóth Péter: A klasszika-filológus Szenczy Imre
tartotta. Oktatóként és klasszika-filológusként mégis elmarasztaló ítéletet mondott a hiányosan kiadott műről: ,,'S íme itt állanak Cicero’ beszédei csupaszon, majdnem egyedül a’ tudósok’ számára, minden bevezetés, minden körülmény-elmondás, minden alkalom-előterjesztés, minden résztaglalás, minden históriai, geographiai 's egyéb jegyzetek nélkül. A' csekélyebb ismeretüekre 's tanulókra ekkép semmi ügyelet. Hihető-e, hogy Kazinczy ezt így akará? ezt megeléglé? ügy tartom: nem."9 A fenti mulasztások a kiadás előkészítőjét terhelik. A fordítás egésze jó minősítést kap a bírálótól, de a kihagyásokat, betoldásokat, lazábban átültetett szerkezeteket, a hangtani, illetve a nyelvhelyességi botlásokat itt is szóvá teszi a recenzens. Az elemzés utolsó bekezdésében a leendő újabb kiadásokról is szót ejt. Vágyai szerint ezek már kétnyelvűek lesznek („áfelleni eredeti textussal"). Szenczynek az Athenaeumban, a Figyelmezőben, később pedig a Magyar Szépirodalmi Szemlében egymás után jelentek meg klasszika-filológiai, grammatikai és retorikai tárgyú bírálatai, amelyek alaposak, szigorúak. Némelyik megjegyzése bántóan gúnyos. A másoktól megkövetelt filológiai igényességre maga mutatott példát. 1839-ben az Akadémia támogatásával megjelent Julius Caesar-fordításának első, 1840-ben pedig a második kötete. Ennek bevezetőjében többek között Suetoniusra, Quintilianusra és Ciceróra hivatkozva idézte fel az uralkodó, történetíró alakját, korát és műveinek stílusát. Ezt követően mentegetőzve szólt saját munkájának nehézségeiről. Az olvasók méltányosságában reménykedett, akik tárgyilagosan értékelik a teljesítményét, és akik tisztában vannak azzal, hogy az átültetés fogyatékosságai nem csupán a fordítónak tulajdoníthatók: „ha talán néhol festéseimet kevésbé bájosoknak, 's kifejezéseimet kevésbé szabatosoknak leendik, annak legalább is egy részét nyelvünk' - főkép tacticai tekintetbeli - szűk voltának, 's azon feszes helyzetnek rovására rovandják, mellyel minden fordítónak küzdeni osztályrészül jutott." (Bevezetés XV.) Szólt a kiadás forrásairól; végül az általa követett átültetési elveket nevezte meg: „semmit az eredetiből ki nem hagyni, a’ hoz semmit hozzá nem tenni, és úgy beszélni, hogy a’ fordítás ki ne ríjon, tehetségem szerint teljesíteni, és minden hiányt őszinte iparral igyekeztem eltávolítani.” (Bevezetés XVIII.) Gondosságára jellemzőek a bőséges jegyzetek: a két kötet pontosabb megértését több mint 1000 tételnyi magyarázat segíti. Az átültetés nyelve a mai olvasó számára nehézkesnek tűnik; a mondatszerkezetek gyakran körülményesek; az előforduló latinizmusok miatt a tolmácsolás nyelvhelyességi szempontból sem kifogástalan. 15
