Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Az emlékülés előadásai - Tóth Péter: A klasszika-filológus Szenczy Imre

ezután újabb megtiszteltetés érte, 1838. szeptember 7-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották. Ez alkalomból a klasszika-filológus paptanár érdemeit így méltatták: „Szenczy Imre, praemonstrati kanonok, szombathelyi prof., Julius Caesar és Tacitus' szerencsés fordítója, mind kettő kéziratban, de az első a’ társaság' vizsgálatán szerencsésen átesvén, annak „Romai classicusok magyar fordításban" czímű gyűjteményében nem sokára megjelenendő, a’ másodikból az Athenaeumban adott mutatványok, valamint Sallustiusról szóló értekezése magokra vonták a’ régi literatura' minden competens barátja’ figyelmét: ezen kivűl, mint több a’ Tudománytárban megjelent dolgozatai bizonyítják a' természettudományban jártas férfiú.”2 Az idézetben szereplő egyik „competens barát’ kétségtelenül Toldy Ferenc volt, aki az általa szerkesztett Figyelmező és Athenaeum részére több alkalommal kért tanulmányokat, könyvbírálatokat a vidéki literátortól.

Tekintsük át röviden a tudományos pályáján elinduló klasszika-filológus első írásait! Tacitus-fordításából ekkor mindössze egy rövid részlet látott napvilágot az Athenaeumban;3 a mű teljes kiadására még hosszú évekig kellett várni. Sallustiusról szóló tanulmányának megírására4 a Kazinczy-fé- le átültetés megjelenése és az abban közölt bevezetés kínált alkalmat. 1836-ban a széphalmi-mester posztumusz kiadású Sallustius-kötete nyitotta meg a „Romai Classicusok magyar fordításokban” című akadémiai sorozatot. Könyve előszavában Kazinczy a nagy német literátorra, Wielandra hivatkozva értékelte újra a hagyományos Sallustius-képet. Szenczy ezt indokolatlan szerecsenmosdatásnak ítélte. Egyszerre szállt perbe Wieland eszmefuttatásával5 és Kazinczy írásával. Ő elsősorban a klasszikus latin forrásokkal (Horatius, Cicero, M. Terentius Varró stb.) érvelt. Véleménye szerint Sallustius esetében is különbséget kell tenni az írói érdem és az emberi gyarlóság között. Amíg az előbbit fenntartás nélkül tisztelhetjük, az utóbbi semmivel sem szépíthető. Az értekezéséből a szerző alapos történelmi tájékozottsága és igényessége sugárzik.

A Tudománytárban megjelentetett vitacikke után a Figyelmező hasábjain Kazinczy fordítói érdemeit és botlásait értékelte.6 Ez az elemzés hű képet nyújt Szenczy alaposságáról, filológusi erényeiről, hagyomány- őrző elveiről. A bírálatban szereplő bőséges hivatkozások a kritikus szakmai felkészültségét igazolják. Szenczyt az eredeti művekkel szemben az alázat jellemezte. Fordítóként tisztában volt az átültetés megannyi akadályával. Jól tudta, hogy a latin klasszikusok nyelve, stílusa alig megoldható

13