Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)

get az élete. Ha egyáltalán véget ért!?... Mert, mint akkortájt sokan vélték, őt nem fogta, mert nem foghatta a golyó. Mert a fegyvernem fogja: Kanász volt Sobri atyja. [ORTUTAY-KATONA 1975: II. (Nyitra és Vas) 446] Mint a betyárnóta soraiból is kitetszik, a hó'sök életének mozzanatait mindig is a mitikus történelem sémái alakítják, rendezik. Tény azonban, hogy Sobrit sem kímélték az üldözők, s amikor már nem látott más kiutat, szíven lőtte magát. így aztán a saját pisztolyából lőtt golyó mégiscsak kioltotta az életét. A néhány, szinte csak a véletlen folytán ránkmaradt dokumentum alapján ma már ez biztosra vehető. [Retse Márton erről a siralomházban így vallott: „... egy a maga számára mindenkor készen tartott pisztollal mellbe lőtte (magát), s nyomban meg is halt, a kit a katonák egy fa mellett halva meg találtak és magokkal el vitték." Fülöp I. idézett kéziratában: 277] Ám hiába a tények, a legendák sokkal makacsabbul tartják magukat. Egyesek szerint Sobrinak sikerült Szlavóniába jutni, ahol kocsmárosként élte le hátralevő napjait. Mások úgy vélték, hogy az Alföldön húzta meg magát. Még merészebb feltételezésekbe bocsátkozott a volt vasvármegyei földbirtokos, Mikos báró. Mint afféle műkedvelő irodalmár, ő színdarabot írt a neves betyárról. Fantáziája egészen Amerikáig repítette Sobri Jóskát (BALOGH 1895: 226-227). Annyi azonban bizonyos, hogy amíg a név szerint alig ismert egykori legények vélt vagy valós sírját legtöbb helyen még ma is számon tartják, gondozzák, az ő halálának még a helyét sem tudni, nemhogy sírja volna (SZELESTEY 1993/b: 22). Mert úgy igaz, ha valaki nem halhat meg, annak a dolgok logikája szerint sírja sem szabad hogy legyen! Az ilyen hős örökké él - a legenda így kívánja... Sobri társvezére, Milfait Ferkó szintén jóképű ember volt, és társai közül ő is kitűnt díszes viseletével. (Róla is több személyleírás maradt fenn.) Őt, mielőtt 1836. december 24-én (!) felakasztották volna, egy Bûcher Ferenc nevű szentképfestő sietve lerajzolta. A Veszprém vármegyében akkortájt divatos kis kanászkalapban, cifra szűrben, puskával, fokossal ábrázolt betyár képe ezt követően litográfiaként hamar népszerűvé vált a vásárokban és búcsúkban. Nem éppen termetes alakját azonban hiába keresnénk a faragópásztorok által készült tárgyakon. A faragott mézeskalács formákon viszont annál gyakrabban feltűnik. Milfait, vagy miként születési helyére utalva társai nevezték, Dabronyi Ferkó valami oknál fogva nem volt alkalmas egy régen várt népi hős szerepére. Pedig, mint ez a korabeli dokumentumokból is kiderül, társai közül talán ő az egyetlen, aki írni és olvasni is tud. (VmL XV. 2/d. Vtéi. XVI-XX. sz. 18. sz. Király Jantsi vallomása.) A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban őrzött vers azonban ezt bízvást állíthatjuk! - nem tőle származik. Ennek igazolására elég, ha elolvassuk a Veszprémi Talponálló Törvényszék előtt 658. Milfait Ferkó alakja mézeskalács-ütőfán. Vas SM 58.718.1 megye. 351