Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)

szerint 1841 októberében készült. A napra pontos információ a faragvány roncsolt volta miatt nem betűzhető ki. Jól kivehető viszont, hogy kinek készült - Nyitrai Katinak. Ám nem jegyajándéknak. Az említett személy tudniillik már 1837-ben házasságot kötött Németh Péterrel. A matrikulák további vizsgálata azonban már nyomra vezetett. Nevezett házaspárnak ugyanis 1841. október 15-én született József nevű gyermeke. (Zalakoppányi római katolikus házassági és születési anyakönyvek.) Eredetileg nyilvánvalóan a felirat is ezt a dátumot rögzítette! A keresztnévnek minden bizonnyal fontos szerepe volt abban, hogy az ugyancsak József névre hallgató Sobri alakja, méghozzá lovas figurája került a tárgyra. Németh Mihály a tárgy általi tulajdonságátvitel óhajtása érdekében - mintegy fába faragott jókívánságaként - fogalmazta meg a betyárvezér délceg alakját. Közismert, hogy a betyárok rendkívül sokat adtak a megjelenésükre, ruházatuk minden darabjára, cifrázott voltára. Keltettek is nagy feltűnést mindenütt. Olyannyira, hogy a betyárakciókat követő retorziók, az elrendelt kihallgatások, tanúskodások alkalmával, hetekkel a történtek után is pontos leírások kerülhettek a jegyzőkönyvekbe a járkálok viseletének szinte minden egyes darabjáról. Úgy tűnik, mintha egyenesen ők diktálták volna a pásztortársadalom korabeli „divatját". A juhászok, kanászok és csordások a maguk módján aztán próbálták is követni a „módit", s hát, ha nem ment másképp, bizony loptak, raboltak is, hogy a hőn áhított díszes kalapot, lajbit, szűrt és egyéb cifra holmit megszerezhessék. A betyárviseletről némi fogalmat alkothatunk, ha megnézzük a Sobrit és társait minden bizonnyal jól ismerő, kezdetben - feltehetően - Türjén, majd Csányban (Zalacsányban) szolgált juhász. Kosa Józsi műveit (SZELESTEY 1992/a: 293). Míg Németh Mihály sohasem élt a személyes jegyek „hangsúlyozásával", ő mindig a konkrét egyén, nevezetesen Sobri alakjához, megjelenéséhez kötődve, sokkal inkább a valóság, a látvány elemeihez ragaszkodva fogalmazta betyárját. Egy 1847-ben faragott tükrösén - mintegy a látványt is hitelesítve - még az „S J" monogramot is rávéste. Ám Kosa Józsi minden egyénítési szándék mellett, a jelírás íratlan „szabályait" is mindenkor szem előtt tartotta (SZELESTEY 1992/a: 294-296). Munkáin Sobri mellett a népdalok által megénekelt ringó derekú Répa Rozi is feltűnik. A fáma szerint a betyár kedvese a Lesencetomajhoz közeli Biliege csárdában szolgált (GÖNCZI 1944: 261). De mint majd láthatjuk, ezt a kutatás nem erősíti meg. Répa Rozi nevét csak a legenda élteti. Egy név szerint nem ismert faragó tárgyain - archaikusabb megfogalmazásban - szintén Sobri és Répa Rozi látható. A szűrös, kezében puskát és pisztolyt tartó alak párja egy almába szúrt rozmaringágat tart. Mind a kerek gyümölcs, voltaképpen ennek a kapcsolatnak az érzékiségére, vénuszi voltára utaló alma, mind az ismert fűszernövény régtől fogva szerelmi jelkép (DANKÓ 1962: 560). Együttes megjelenítésük beszédes, nagyon is sokatmondó. A hosszú, indázó rozmaring ezúttal ugyanis nemcsak az örök sze346