Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

386. A lakatosmester. Zwiefel János XIX. század közepén készített ceruzarajza. Körmend. RHM87.57.il Lendava, Szlovénia) a lakatosok központjai, de a vonzáskörzetükben dolgozó mesterekkel együtt sem több ekkor számuk 45-50-nél. A céhek megszűnte után 1876-ban sem túl sokan dolgoznak, ekkor Vasvármegyében 82 mester, 52 legény és 6l inas található 35 településen. Sárváron 5, Szentgotthárdon 2, Körtvélyesen 2, Szombathelyen 8, Felsőőrön (Oberwart) 3, Kőszegen 6, Pinkafőn (Pinkafeld) 8, Szalónakon (Stadtschlaining) 2, Szt. Mihályon 3, Vörösváron (Rotenturm) 2, Kiscellen 4, Jánosházán 2, Körmenden 5, Lékán (Lockenhaus) 2, Rohoncon (Rechnitz) 3, Muraszombaton (Murska Sobota) 2 mester dolgozott. A lakatos céhtárgyak közül a kőszegiek l606-ban készített, igen gazdagon díszített ládája érdemel figyelmet. Tárgyakon kívül iratokat és rajzokat is őriznek a múzeumok. A sopronin kívül a kőszegi rajziskola is nagyon ismert volt. Az itt készült munkákból a kőszegi múzeum több mint ötven lakatosrajzot őriz, melynek egy jó része 1825 és 1870 közötti időkből való tus-, illetve színezett tusrajz. Témájuk általában egy-egy zárszerkezet, vagy vasláda, kerítés terve. A XIX. század második feléből való Zwiefel János körmendi lakatosmester finomvonalú ceruzarajza is, mely a rajziskolákra jellemző stílusban készült. Tárgya maga a lakatos. Fiatalember egész alakos figuráját látjuk, kezében simléderes, bojtos sapkával, lakatosszerszámokkal és kulcscsomóval. A test azonban különös módon akantusúevelekhŐi áll. A lakatosok cégére, mint ahogyan a többieké is, a mesterség legjellemzőbb termékét ábrázolva, az úgynevezett beszélő címerek csoportjába tartozik. A kőszegi Wernitz János és Károly mesterek által az 1800-as évek körül készített cégéren a mesterség jelvényét, a kulcsot rendhagyó módon nem a megszokott heraldikai címerállat az oroszlán, hanem a gnj^tartja kezeiben. Ez a fantázialény a leghatalmasabb földi állat az oroszlán, és a leghatalmasabb égi állat, a sas keveréke, így a földi hatalom és az égi energia, az erő és a bölcsesség, az emberi és az isteni természet egyesülését szimbolizálja (HOPPÁL-JANKOVICS-NAGY-SZEMADÁM 1990). A szó görög eredetű, hozzánk a latinon keresztül a német nyelvből érkezik. A XIII. század elején készült besztercei szójegyzékben fordul elő először. A „griph" mesebeli ragadozó madarat jelent (MTESZ 1984), melyet a Fehérlófia című népmesénkből jól ismerhetünk. A középkor hitte a griff létezését és a természetrajzi művekben elő is fordul. A heraldikában a griffet éppúgy, mint az oroszlánt, csak profilban ábrázolják. Feje, tollas nyaka, szárnya, karmai az előlábakon a sastól vannak, testének többi része az oroszlántól (PALLAS 1894). A legelső, 1834-ben felszínre került honfoglaláskori sír egyik legszebb leletén, a nyugati és keleti elemeket ötvöző benepusztai szíjvég előlapján növényi elemekkel körülvett szárnyas griffet láthatunk (DIENES 1972). Középkori templomkapukon is feltűnnek griffek a mennyország őreiként, amint a gonoszt jelképező szörnyeken győzedelmeskednek. Vas megyéből a vasszentmihályi templom ásatásánál elól<:erült XIV. századi padlótéglába fémpecsételővel beütött népies változatát tanulmányozhatjuk 1990 óta a Savaria 210