Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

357. Vasháromláb. Velem. NM 28250 színről vall egy keveset, habár más forrásokból tudjuk, hogy ezek díszítettek voltak (NEMESNÉPI ZAKÁL 1818). Ahogy 2i fazekasságnál 2iZ egyszínű máz díszítő módnak számított, úgy volt ez a posztók esetében is. A szombathelyi szabólegények^^Síll. századi reguláiból kiolvashatjuk, hogy „mindenféle iparosnak megvolt a maga ruhája: már erről is megismerték, hogy mi a mestersége. A szabók és a csizmadiák sötétkék színű magyar ruhát viseltek világoskék övvel. A vargák kávébarna, a mészárosok égszínkék, a molnárok világoskéket hordtak piros övvel. A mesteremberek azonban csak ünnepélyeken, vasárnap, céhgyuléseken viselték ezeket. Minden törekvő iparos már legénykorában megszerezte magának az ünnepi viseletet: ebben esküdött hűséget feleségének és ebben is temették el. Dologtevő napokon ingujjban járt a mesterember, ha hűvös volt az idő, kék köpenyét terítette magára. így öltözve bátran elment a legtekintélyesebb házakhoz is." (DÖMÖTÖR 1954) Az asztalosok XVIIl. századi árszabásaiban azonban egy-két adat utal arra, hogy nemcsak firnájszot, vagy fekete festéket használtak. 1775-ben vajon mit jelenthetett az „egy hátas szék Parasztosan föstvé' kifejezés, ha azt is olvashatjuk itt, hogy „egy közönséges parasztbölcső" 80 dénárba került, s ez minden bizonnyal festetlent jelentett. Ugyancsak a XVIII. század második feléből származó árszabásban többek között ,Jostött öreg ruhatartó láda szokott belső fiókkal, pléhestül" 1 forint 25 dénárba került, a legdrágább bútor pedig az a „dupla, igen finom födeles föstött ágy, esztergályozott lábakra", mely 6 forintot ért. Ugyanilyen ára van „egy ruhás almáriumnak, két ajtóra, pártázatokra föstve, esztergályozott lábakra, öt schuck szélességre". 358. Szalmavágó. Vas megye. SM 39.1596.1 Egy XIX. századi tankönyvben lapozva Ha viszont azt szeretnénk megtudni, hogy a XIX. század első harmadában milyen szerszámokkal készítették a kézművesek munkadarabjaikat, akkor a Vas megyei Levéltárban őrzött, 1833ra keltezhető „A nagy ABC vagy Oskolai-oktatások beszélgetésben" című kétnyelvű (magyar-„vend") kéziratban maradt olvasókönyv példamondatait kell csak elővennünk, melynek szerzője Lülik István volt (NAGY 1992). Tőle idézünk néhány példát. „Én kovács szeretnék lenni, aki a vasból különbféle szükséges műveket tud készíteni. Az ő mesterségéhez tartozandó szerszáma a fújtató, üllővas, nagyobb s kisebb kalapácsok, ráspók, srófok és fogók, mellyeknek segítségével ő a szekereket megvasazza a lovakat megpatkolja és e mellett a lovak orvoslásához is ért. Némely kovács csupa szegek, némely pedig merő fűrészek és némelyike csupán fúrók csinálása körül szokott forgolódni... Én pedig nyeregcsináló leszek, aki nyergeket és csigákat készíteni, és a kocsikat, hintókat, szekereket, vánkosokat és a ládákat különféle bőrrel vagy posztóval, mesterségesen beborítani tud... Én pedig szíjgyártó szeretnék lenni, aki marha és többféle állatok elkészített bőrökből szíjakat, gyeplőket, kantárokat, öveket, tarsolyokat és 206