Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

XVIII-XIX. században 250 szabó és 40 önálló szűrszabó céh működött. Vas megye területén vásárműves és németszabó céhet 1762-ben 19-et, 1817-ben pedig 15-öt találunk, ahol ekkor 363 mesterember dolgozott. Jellemző, hogy az 1828. évi összeírás ebben az esetben is csak 120! szabót tüntet fel, noha 1876-ban 508 férfi és 10 nói szabó dolgozott a megyében. Itt is arra kell gondolnunk, hogy e mesterség művelőinek jó része a mezőgazdasági munkák szüneteiben jövedelemkiegészítés céljából űzte az ipart. Szűrszabók céhével 1817-ben találkozunk, ekkor három szervezetben 48 mesterember dolgozik. 1828-ban számuk 26, míg 1876-ban csupán 8, ami a szűrviselet erőteljes háttérbe szorulását is jelenti. Takácsok-X^nsíövok céheinek száma igen magas. Nemcsak városokban, hanem a XVIII. században igen korán a falvakban is kialakulnak jelentős központjaik. 1762-ben a céhek száma 30, 1817-ben pedig 34. Ekkor a megye területén 1401 (!) önálló mester, az összes kézműves egynegyede (!) űzi ezt az ipart. Az 1828. évi összeírás adatai szerint számuk 357, ami lehetetlen. A négyszeres csökkenés csupán adminisztratíve jelentkezik, mivel a takácsok többsége adózási szempontból amint az a forrásokból kitűnik, földművesnek minősül. A házas zselléri, jobbágyi kategóriákban szerepeltetett kézművesekre csak akkor derülhet fény, ha az összeírásokban szereplő névanyagot az anyakönyvek adataival is összehasonlítjuk (NAGY 1995), nemesek esetében a conscriptió pedig nem is foglalkozik velük. A XIX. század vége felé a takácsok valóságos száma mégis csökken, 749 mesterre fogyatkozik, de ennek oka elsősorban a gyári kelmék nagyarányú elterjedésében kereshető. A házivászon egyre inkább kiszorul a piacokról, teret adva a viselet átalakulásának. A városi divat kiszolgálója az esemyökészítőis. A textil- és textilfeldolgozó iparban 1762-ben 63, 1817-ben pedig 70 céh működött. A század elején e területen 2032 mester dolgozott. Számuk a hetvenes évekre 1456-ra csökken. A mintegy ötszázfős változást a takácsok megfogyatkozása okozza. A szabók létszáma viszont 150 fővel emelkedik. Építőanyag-, építő- és faiparhoz tartozó mesterségek közül a legrégebbi famesterséget képviselő ipart, az ácsdk2X. bemutatva kitűnik, hogy önálló céhük 1762-ben és 1817-ben is csupán kettő volt, ahol l6 mesterember, 1828-ban 11 működött. Az építőipari szakmák művelői gyakran társultak közös céhbe, általános az ács-cserepes-kőműves, egymást kiegészítő szakmák esetében a bognár-kovács-ács, vagy az ács-molnár végyescéh is. 1876-ban a mesterek száma megnő, 6l-re emelkedik, ami a mezővárosok mellett a falvak tekintetében is a téglaépítkezés megnövekedett arányával hozható összefüggésbe. Az asztalos mesterség Magyarországon a XV. század második felében szerveződik céhekbe. Vas megyében legkorábban Kőszegen, 1636-ban mint asztalos és puskaagykészítők kapnak articulust. 1762-ben és 1817-ben is négy egyszakmás asztaloscéh mű348. A rohonci (Rechnitz) szabócéh pecsétnyomója 1667. Két puttó által tartott pajzs felett cherubfej. MNM 93/1912 349. A pinkafői (Pinkafeld) takácscéh pecsétnyomója 1688. MNM 15/1890.9 350. A kőszegi asztaloscéh pecsétnyomója. Kétoszlopos, háromszögű tympanonnal koronázott porticus, oromzatában Isten szeme. MNM 131/1908.2 201