Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

345. Magyar címert ábrázoló faragott kékfestő nyomódúc Kluge Pál körmendi mühelyéból. RHM 64.177.1 346. A szombathelyi kötélverőcéh pecsétje. 1778. SM 63.23.1 347. Freyer Teofil kőszegi posztósmester pecsétnyomója. JMM 56.194.1 A bőr- és bőrfeldolgozó iparban levő céhek száma -1762-ben 40, 1817-ben 41 - a mesteremberek száma számottevően nem nőtt, a XIX. század elején összeírt 1129-ről a század végére 1358ra emelkedett. A szűcsmesterek létszáma viszont felére csőkkent, mivel a korábban oly népszerű és a hagyatéki leltárak tanúsága szerint szinte kizárólagos téli felsőruha - a ködmön (és a szűr) használata ódivatúvá válik éppúgy, mint ahogyan a süveg a XVIII. század közepén, melyet később a kalap vált fel. Textil- és textilfeldolgozó ipar képviselői közül a jellegzetes magyar öltözethez való paszományokat, vitézkötéseket és bevont gombokat a kis létszámú, de a XVII. század óta céhekbe tömörülő, városokban tevékenykedő gombkötők készítették. 1762-ben 7, 1817-ben 5 céhük volt, ekkor 22 mestert foglalkoztatva. 1828-ban 14, 1876-ban a viselet változását is figyelembe véve még mindig l6 mester űzi az ipart. Kalaposcéh e vidéken, így Kőszegen is igen korán, a XVII. század elején, l6l9-ben alakult, melyet a Pinkafő és vidéke német divat szerint öltözködő lakosainak kielégítésére 1808-ban újabb céh is követett. 1817-ben 47 mestert foglalkoztattak. 1828-ban 24-et, 1876-ban változatlanul magas, 45 főt alkalmazó iparág maradt. Az egyes kalapformákról a korabeli limitációk jó leírást adnak. Kötelescéh csak kettő van 1817-ben, ekkor 21 mesternek adnak kenyeret. Számuk 1828-ban 12, a század harmadik negyedében az igények, a piac állandósága miatt ismét 22. Önálló festőcéh Vas megyében nem alakult ki. 1828-ban 16 textilfestőről van tudomásunk, míg 1876-ban tudjuk, hogy megyeszerte 29 kékfestő tevékenykedik. Szurvegszovoli vagy szűrcsapók, röviden csapók (gyapjútakácsok) a tartós, vízhatlan, nagy kabátszerű, jellegzetesen magyarországi ruhadarab, a 52rMrkészítéséhez szükséges durva szűrposztót állították elő végszámra. 1762-ben 5, 1817-ben 3 céhük volt, ekkor 38 mestert foglalkoztattak. 1828-ban 10, 1876-ban pedig egy képviselőjük sincs (!). A mesterség a gyapjúutánpótlás több évtizednyi bizonytalansága, valamint a cifraszűr XIX. századi tiltása miatt a XX. század első évtizedeire végleg kihalt. A gyapjútakácsok fele posztós, vagy posztócsináló. Ők a szűrposztónál finomabb matériát gyártottak, anyaguk ruhakelméül szolgált. 1762-ben egy, 1817-ben 4 céhük volt, melyben viszonylag nagy számú, 92 mester dolgozott. 1828-ban 57-en, 1876-ban pedig még mindig magas létszámban, 6l fővel versenyeztek a gyári posztóval. Az elkészült posztóvég bolyhosságát megszunXjeXo posztónyírókból is volt 1828-ban 2, 1876-ban négy. A csapók és posztósok fő tevékenységi területe a XVIII-XIX. században Vasvármegye északnyugati részére korlátozódott, Szalónak, Monyorókerék, Léka, Kőszeg városokban tevékenykedtek, manufakturális üzemet is létrehozva (KARNER 1936). A gyapjúszövó1<; egyik differenciálódott mesterségét űzők a harisnyaszövők(}íí.'3ipc'aköx.6[!i), náluk 1828-ban és 1876-ban egyaránt 2-2 mestert találunk. Szabóké a leggyakoribb mesterség. Magyarországon a 200