Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Balogh Jánosné Horváth Terézia–Beszprémy Józsefné: Vászonhímzés és csipke

A vasi lepedőszéleken megjelenik egy olyan oldalnézetű madár is, megkülönböztető faji jegyekkel ellátva, ami igen ritka a magyar hímzéseken: a papagáj. Talán nem véletlen, hogy hienc területről valók az ismert példányok: pl. 270. kép és HABERLANDT 1910: Tafel 21. 2, mindkét esetben különös módon szarvaspár közöli, pedig a szarvasok inkább vadászhoz illenek, vö.: 263. kép. A vasi szabadrajzú lepedőhímzéseknek egy sajátos csoportja kétfejű sas 2bv2iZo\2is6k2iX. tartalmaz. Ez az egyetlen olyan „madár", amit a magyarországi népművészet szembenézetben ábrázol, csak a fejei néznek oldalra. A motívum kedvelt volt egész Európában évszázadokon át, szövött és hímzett kelméken. Akárcsak a már tárgyalt motívumokat, ezt is terjesztették olasz és német, nyomtatásban is megjelent mintakönyvek (N. FÜLÖP 1992: 25). A reneszánszban kiteljesedett indás-virágtöves hímzéskompozíciókba beleépítve, szabadrajzú megfogalmazásban a magyarlakta területek közül a NyugatDunántúlon a leggyakoribb az osztrák császári címerállat, a kétfejű sas. Vas megyéhez is köthetők szép példányok. Elólcépeik lehettek szőtt csíkok is. (256. és 263. kép) Érdemes megfigyelni, hogyan illesztik be a növényi kompozícióba a sast a lepedővégeken. Kiindulhatunk a legpompásabb darabból, az 1700-as évszámot viselő szombathelyi lepedőből. Hosszasan lehetne elemezni ezt a piros pamuttal gazdagon hímzett tárgyat (265. és 271. kép). Utalunk csak a felső, hangsúlytalanabb hímzéscsík csókolózó madaraira. A ráhímzett MAE, ME és EL betűket a volt tulajdonosok 1966-ban úgy magyarázták, hogy Mária, Amália, Eerenc, valamint Mária és Eerenc, s végül Eleonóra (császárné) és Lipót (császár) névjele. Az F = II. Rákóczi Eerenc, és ezért emlegették „Rákóczi lepedő" néven. Mivel a császári pár volt Rákóczi gyermekeinek keresztszülője, úgy vélték, hogy a tárgyat vagy az első gyermek, Lipót halála alkalmából halotti lepelnek vagy a második gyermek, József születése alkalmából díszlepedőnek ajándékozták a császárék, mivel 1700-ra esett mindkét esemény. Mindez természetesen csak legenda, mert a hímzés teljesen népi jellegű, de nagy értéke az, hogy a piros pamuthímzésnek legkorábbi évszámos emléke. A lepedő széltében háromszor ismétlődik rajta a fő motívum, a kétfejű sas, közbül hangsúlytalanabb tagoló elemekkel. A sas szárnya-farka sziromszerű. Eontos attribútuma, a középső korona még megvan. De annyiban már ornamenssé vált, hogy mindkét fejéből, csőréből és lábából is virágok nőnek ki. A nyakak eredeti, vízszintesen libegő, laza tollpihéi már úri hímzésen is előfordulnak olyan alakban, mint egy tömör, lecsüngő végtag (V. EMBER 1981: 60. kép). Lepedőnkön már egyenesen kar + kéz formát öltött ez az elem. Egy másik piros pamutos lepedővégen két nagy sas váltakozik három virágtővel, hasonló nagyságrendben. Talán nemzetiségi hímzésről van szó, mert nem egyformák a motívumok. A sasnak még megvan a középső koronája és az attribútumokból egy: a 149